Mostanában nem volt
szerencsém disznóvágáshoz, viszont nagyon szerettem volna saját
kolbászt tölteni, illetve az alábbi szalámi receptet kipróbálni. Az
igazsághoz hozzá tartozik, hogy korábban sosem én ízesítettem a
kolbászt, hanem az öcsém, viszont a séf úr nagyon tud, úgyhogy
magasan volt a léc. Jelentem sikerült! Ahogyan azt Garfield macska
mondaná, „rájöttem, az öndicséret nem büdös”! Utólag sem
változtatnék semmit a receptemen, szerencsére gondosan
jegyzeteltem, hogy miből mennyit használtam. (kivéve, ha Zsunak
készíteném, mert akkor természetesen fűszerkömény nem kerülne a
kolbászba)
Mi a Metroban vásároltunk be
a projekthez, szerencsémre mindent megkaptunk egy helyen, amire
csak szükségünk volt. A Solvent által forgalmazott belekkel
teljesen elégedett voltam. Kis műanyag pohárkában kapható
konyhakész sózott sertés vékonybél és marha vastagbél is. Ami a
tartósítást illeti, semmilyen mesterséges tartósítót nem
használtam. Egy korábbi Bűvös
Szakács cikk nyomán kezeletlen tengeri sót (tehát nem
jódozottat!) vettem. Mivel ez elég durva szemű volt, kávédarálón
finomítottam rajta, mint ahogy a fűszereket is azzal őröltem meg. A
felhasznált hús 2/3-ad része lapocka, 1/3-ad része apróhús volt, a
szalonna aránya pedig kb. 30 %.
Amikor múlthéten a
kocsonyának valót gyűjtöttem be a hentesnél, láttam, hogy kedvező
áron van nagyobb méretű kacsamell. Némi habozás után vettem egy 80
dekás példányt, hogy finom kacsabefőtt legyen belőle.
Végeztem egy kis kutatómunkát, és arra jutottam, hogy én
nem szeretném órákig főzögetni, így azt a rendkívül költség
hatékony módszert választottam, hogy alufóliával lefedett tepsiben
bedugtam az ebédre szánt töltött hús mellé a sütőbe. Mire az ebéd
elkészült, a kacsa is jól átsült, ezután már csak bő fél órát
kellett kis lángon főzni.
A tányéron is
látszik, hogy nem most készült, ciki is tudom, de annyira
finom volt, és banánkenyér receptekből sohasem elég! Amikor először
láttam Bill Granger sydney-i szakács műsorát a Spektrum tévén,
bevallom nem nyűgözött le. Persze én Jamie Oliver lendületességét
vártam volna, ehhez képest ez a pasi végtelenül nyugodt, csöndes,
halk szavú embernek tűnik, nem is tudom, hogyan vezethet el egy
konyhát (pedig több is van neki). Azután jött az új sorozata,
melyben már nem otthon főzött, hanem keresztül-kasul bejárta
Ausztráliát, és ahányszor csak belebotlottam az ismétlésekbe
(immáron a Tv Paprikán is), egyre jobban megkedveltem.
Amikor megtudtam, hogy nálunk is megjelenik az egyik könyve, rögtön
fel is írtam a kívánságlistámra, azután a Mikulás volt oly kedves,
meglepett vele. Első lapozásra is rögtön feltűnt, hogy mennyire
használható, házias receptek vannak benne, a hátsó borítón azután
meg is találtam a magyarázatot: „Otthon, nálunk a konyhában
tanultam főzni, ezért egyszerűek és ösztönösek az ételeim.”. Igaz,
hogy Ausztrália egy másik féltekén fekszik, mégis a legtöbb
felhasznált alapanyag beszerzése itthon sem ördöngösség. Nekem
ugyan kicsit sok a tengeri kütyüs recept, de mint tudjuk nekem az 1
is sok, viszont ahhoz képest, hogy szigetországi pasi, igazán nem
esett túlzásba. A receptekhez csodás fotók is társulnak, éhesen nem
is ajánlott belenézni. Sőt neki elhittem, hogy a sárgaborsó leves
is ehető – naná, hogy rántás nélkül!
Nincs mese, ez tömény csoki.
Ha egy darabig nem eszem csokit, előbb-utóbb rám tör a
leküzdhetetlen vágy, és akkor nincs mit tenni, orvosolni kell az
elvonási tüneteket. Ez a recept pedig tökéletesen alkalmas a
feladatra. Cserkénél találtam, és jól
kipróbáltam. Többször is. Többféleképpen is. Mert ez a kis csoda
ízesíthető is ám, mondjuk egy kis chili porral, reszelt
narancshéjjal, miegymással. Egyszer ropogós karamell darabkás
csokival is kipróbáltam, de sajnos reményeim elolvadtak a csokiban.
Egy bajom volt csak vele, ami nyilván az én mohóságomból és
türelmetlenségemből fakad, mégpedig az, hogy sosem sikerült
épkézláb szeletekre vágni, mert sosem voltam képes elég ideig bent
hagyni a hűtőben. Ezért most azt találtam ki, hogy a masszát 6 kis
tálkába adagoltam, így hat adag krémcsoki tortácska készült.
Talán elfér még egy
lencserecept így év elején, még akkor is, ha bevallom, hogy ez nem
az újévi lencsénk volt (akkor anyukám levesét ettük a szépség és
gazdagság érdekében), hanem még karácsony előtt készült. Van nekem
ez a csodás könyvem Rick Stein-től, a Francia Odüsszeia, amit
nagyon szeretek, és többet is kellene forgatnom. Már rögtön a
megismerkedésünkkor felfigyeltem erre a receptre, de elsőre
bonyolultak tűnt hasaalja szalonnát pácolni, még Rick mester is azt
írta, hogy nem tud hozzá salétromot szerezni. Nemrég azonban olyan
szépséges bőrös császárhúsok kellették magukat a hentesnél, hogy
nem tudtam ellenállni. Persze még ott volt a száraz pác kérdése, de
végül megtaláltam a megoldást.
Nálunk is kapható kész sonkapác fűszer. Kétfélét találtam, az
egyikre anyukám azt mondta, hogy már használt olyat és nem volt
tőle elájulva. A másik lényegesen drágább, azonban mégiscsak
Herbária termék, ami bizakodásra adott okot, nem is csalódtam
benne. Igaz, hogy a 200 grammos dobozból ezúttal csak 14 grammot
használtam fel, de a maradék sem fog kárba veszni, mert majd jól
belepácoljuk a húsvéti sonkának valót. Amikor már minden hozzávaló
otthon volt, akkor szembesültem még egy problémával. A recept
szerint 4 órán át kell pácolni a szalonnát. Vagyis, ha ebédre
szeretném tálalni, akkor déli 12 - 4 óra pácolás - közel 2 óra
főzés = hajnali 6 óra. Végül este, lefekvés előtt sóztam be a húst
és betettem a hűtőbe.
Szóval volt ez a tök dolog.
Az öcsém hozott egy csomag magot, azután elültette. Az öt szem
magból három kelt ki, majd összesen három tök kezdett el fejlődni,
igaz végül a mérlegelésnél mindegyik meghaladta a 30 kilót. Be kell
vallani, hogy kis családban az ekkora tökök konkrétan nem túl
praktikusak.
Ha az ember belevájja a kést, nincs megállás, garantáltan legalább
egy hétig tök lesz tökkel az étlapon, és még így is jut belőle a
tyúkudvar lakóinak. Ettük sütve, sütöttem kenyérbe, főztem
levesnek, risottonak, gnocchinak…. A leves receptje azért fontos
nekem, mert az öcsém igen ritkán árul el receptet, és ez tőle
van.
Ez a gazdag, sötét színű
gyümölcskenyér annyira jól sikerült, hogy nekem alig jutott belőle.
Pedig a recept előírásai szerint két kis formában sütöttem meg,
igaz nincs két 18 cm átmérőjű kerek formám, így lett egy kis kerek
és egy kis szögletes gyümölcskenyerem. Az egyiket anyukámnál
helyeztem el, a másikat a páromnál, mit mondjak, kecskékre a
káposztát tipikus esete. Ebben a süteményben a gyümölcs és a tészta
aránya majdnem egy az egyhez, nagyon gyümölcsös. Elvileg
légmentesen becsomagolva 3 hónapig is elállna, na de itt három
napot sem élt túl. Béke morzsáira.
Mivel az utóbbi időben
mindenfelé sült kelbimbó receptekbe ütköztem, gondoltam kipróbálom,
ha már úgyis szembe jött egy csomag az üzletben. Megmondom
őszintén, kicsit bajban vagyok ezzel a recepttel. Én mindent úgy
csináltam, ahogy a nagyok mondták. Megtisztítottam a kis golyókat,
megmostam, leszárítottam, majd a nagyobbakat félbevágtam. Igen ám,
de nekem a megadott idő alatt nem puhult meg rendesen, gondoltam
bent hagyom még a sütőben egy kicsit, de így sem. Azután az egészet
áttettem egy serpenyőbe és még úgy is sütöttem, de az én ízlésemnek
még így is túl „ress” lett. Azt hiszem legközelebb picit előgőzölöm
a kelbimbót, vagy kisebbre aprítom, de az is lehet, hogy
sütőzacskóval fogok próbálkozni, minden esetre várom a javaslatokat
is. A szalonna viszont nagyon bejött. Vonalaimra is tekintettel egy
külön grill serpenyőben ropogósra sütöttem a bacon szeleteket, majd
papírtörlővel leitattam a maradék zsírt is (szerencsések ezzel ne
vacakoljanak). Így vágtam azután apróra, és szórtam meg vele a
kelbimbót.
Seafalconnak: "Hajósok
lakomája - zöldkáposzta sült kolbásszal.
Ennek az ételnek nagyon fontos szerepe van a brémai hajósok
hagyományos lakomáján, melyet a tradíció szerint 1545 óta február
második péntekén tartanak a városházán. Ilyenkor a hajótulajdonosok
és a tengerészek búcsúlakomájára emlékeznek, melyet minden évben
akkor rendeztek, amikor a hajók a téli pihenő után újra kifutottak
a tengerre. A meghívottak – akiknek az alapszabály szerint csak
egyszer van joguk részt venni a rendezvényen – szigorúan frakkban,
fekete mellényben és fekete nyakkendővel kötelesek megjelenni. A
lakomán régi hajósételeket tálalnak fel. Az első fogás a
tyúkhúsleves, utána jön a tőkehal, amelyhez külön a hajósok
lakomájára főzött tengerészsör jár. A főfogás előtt, amely a már
említett zöldkáposzta zsíros kolbásszal, gesztenyés füstölt hús
kerül az asztalra sült krumplival, s ha valaki netán nem szereti,
kaphat borjúsültet sült szilvával. Utóételként rigai füstölt
rombuszhalat és sajtot hoznak. A tengerészsörön kívül a Rajna
mellől és Bordeaux-ból származó bort isznak. Minden vendég helyén
van egy ezüstszínű sós és egy arany borsos zacskó – emlékéül
azoknak az időknek, amikor ezek a fűszerek még olyan drágák voltak,
hogy a vendégeknek magukkal kellett hozniuk a lakomára. A
rendezvény végén körbehordják a Tengerészek Házának perselyét,
melybe a vendégek beledobhatják nagyvonalú adományaikat, ezzel az
öreg kapitányoknak és özvegyeiknek gyűjtenek. A délután három
órakor kezdődő lakoma öt óra múlva, pontban este nyolckor ér véget"
Kulinária -
Európai konyhaművészet,
Németország A mi kertünkben nem
érzik jól magukat a „fejes” növények, így a hagyományos fejes
káposzta sem fejesedik be, ezért nem érdemes vesződni vele.
Tavasszal találtam egy csomag érdekes káposzta magot, ami nem
fejet, hanem hosszú szárán húsos leveleket növeszt. Gondoltam ezt
ki kell próbálni, és bejött. Ezt a káposztát az első éjszakai
fagyok teszik különösen ízletessé, fagytűrő, -15 C fokig kint lehet
hagyni a kertben. Vadhúshoz és kolbászhoz remek körítés.
Nemrég Alouettével is diskuráltunk valahol a téren a
zöldkáposztáról, de vasárnap, amikor is végre terítékre került a
növényzet, sehol sem találtam, hogy hol. Így azután halvány
emlékeimre, egy fotóra és a könyvre támaszkodva végül így
készítettem el.
Kugelhopf á l’alsacienne,
vagyis Elzászi kuglóf. Mostanában kuglófos hangulatom van. Néha
elkap a nosztalgia, és ilyenkor kuglófok sülnek szépen sorban. Ez
különösen finom volt, jó dús kelt tészta mazsolával. Kár, hogy
elfogyott. Ennél a kuglófnál a formát szeletelt mandulával
hintettem be, ami jól mutat a kész süteményen.
Valamikor a nagyapám
kertjében állt egy fügefa. Vagy inkább bokor. Sajnos azonban itt
észak-magyarországon nem érik be a füge. Télen csúnyán elfagy,
tavasszal későn indul be, és így ősszel nincs termés, ezért aztán
sokáig nem is találkoztam friss fügével. Ha mégis, akkor meg olyan
drága volt, hogy süteményre nem is gondolhattam. Most azonban a
véletlen utamba sodort fél kiló friss fügét, amiről azonnal tudtam,
hogy ebben a régóta kiszemelt receptben fogja végezni.
Natúr görög joghurt nincs minden sarki közértben, de ez nem lehet
akadály, ha már egyszer van fügénk! Kb. fél liter sima joghurtot
(teljesítési segédem finom joghurtot készít házilag) sűrű szövésű
textilen keresztül lecsöpögtettem és már kész is volt a sűrű,
krémes görög joghurt.
Ha már az egész gasztroblog
szféra céklalázban ég, én sem maradhattam ki. Első idei céklás
receptem rendhagyó módon egy desszert. Egyszer láttam a Tv Paprika
egyik műsorában egy hasonló receptet, ami elsőre meghökkentő, de
jobban belegondolva, ha létezik répatorta, cukkínis, sütőtökös
sütemény, akkor miért épp céklásat ne lehetne sütni. Egyébként én
elárulom, ha nem áruljuk el előre, hogy cékla van benne, senki sem
fog rájönni. Érdekes módon ez a sütemény másnap még finomabb volt,
mint frissen. Egy kis vajjal remek vasárnapi reggeli lett
belőle.
Még az előző pénteken vettem
egy kiló szilvát a piacon, ami végül ott landolt a hűtőszekrény
fiókjában. Az igazság az, hogy nem jól választottam, elég éretlen
szilvát sikerült kifognom. Szidom én folyton a piaci kereskedőket,
de be kell látnom, a kereskedő csak azt viheti piacra, amit a
termelő elad neki, és ha a termelő éretlenül szedte le a szilvát,
akkor nekem kellene jobban odafigyelnem, csak sajnos a piacon
nálunk nem lehet megfogni, megvizsgálni a portékát. Valamit azonban
kezdenem kellett a szilvával, szétnéztem hát a régi újságjaim
között és kiválasztottam két egyszerű receptet, majd megkértem az
öcsémet, hogy bökjön rá valamelyikre. Ő ezt a diós sütit
választotta. Egyszerű kevert tészta, a hozzávalókat a tejfölös
pohárral kell kimérni, gyorsan összekeverni és már mehet is a
sütőbe, még a robotgépet se kell elővennie annak, akinek darált
diója van kéznél. Mondjuk nekem nem volt, így 5 perccel tovább
tartott a művelet.
Vége felé közeleg az őszibarack
szezonja, de hála a széles fajtaválasztéknak, még most is érik
barack, úgyhogy még nincs késő feltenni az idei nyár egyik
legkedvesebb süteményét, az őszibarackos rétest. Gyors, nincs vele
sok macera, és nagyon finom. Volt egy megérzésem, arról, hogy az
amaretti keksz jól fog passzolni hozzá, és igen! Annak érdekében,
hogy a gyümölcs ne áztassa el a rétestésztát, kell valami, ami
felissza gyümölcs levét. Ehhez gyakran használnak zsemlemorzsát, de
arra gondoltam, hogy kipróbálok valami mást. A mandulás keksz
nagyszerűen illett az őszibarackoz, és sejtésem szerint szilvás
réteshez is passzol, de az idén már nem lesz több szilvánk.
A hónap első vasárnapján
régiségvásárt rendeznek a városban. Mérhetetlen mennyiségű limlom,
kacat keres gazdát arcpirító áron, úgyhogy üres kézzel, de annál
éhesebben értünk haza délben. Ilyenkor jól jön egy olyan recept,
ami maximum egy óra alatt elkészül. Ha van francia puy-i lencsénk
és egy kis kolbásztartalékunk, akkor nyert ügyünk van. A puy-i
lencse Velay vidékén terem, márványos zöld színű, nem kell előre
beáztatni, mégis 30-40 perc alatt tökéletesen megpuhul. Így csak
arról kell gondoskodnunk, hogy teljesítési segédünk időben kivegye
a kolbászt a fagyasztóból. A Corában nagyon finom, különböző
ízesítésű, vékonybélbe töltött sütnivaló kolbászra lehet szert
tenni, bár toulouse-i kolbász pont nincs. Ezúttal magyaros paprikás
és német kolbászt kaptam, fele-fele arányban
használtam.
Elnézést kell kérnem az
elmaradásért, megkésve bár de törve nem, végre összállt a sorsolási
bizottság, megtaláltam az alkalomnak legmegfelelőbb, igazán
stílusos sorsolási "gömböt", és megtörtént aminek meg kellett
történnie. Íme a nyertes:
Kedves Kada Éva nevű olvasóm, légyszíves küld el a postacímed a
chilii@citromail.hu e-mail
címre, hogy elküldhessem a könyvet.
Nincs mit ragozni rajta,
valami isteni volt. Azért a szilvaárusokkal nem árt vigyázni, sok
helyen éretlenül szedik le a szilvát a termelők, a nagyobb haszon
reményében, pedig a szilva nem utóérő gyümölcs. Ha a piacon nem
engednek válogatni, keressünk másik standot, vagy ültessünk
szilvafát!
Időjárás ide vagy oda, a
cukkíniben meg lehet bízni. Mindig bőségesen terem, ezért azután
folyton új receptet kell keresnem, nehogy ráunjunk. Így került
képbe ez az igen ízletes olasz recept. Szerintem hidegen és melegen
egyaránt finom, érdemes kipróbálni.
Amióta itt a blogtéren
bevezetésre került, hogy csak regisztrált felhasználók
kommentlhetnek, egyre kevesebb visszajelzés érkezik a téren túli
világból. Pedig én kíváncsi ember vagyok, felettébb érdekelne, hogy
kik olvasnak, miért olvasnak, tetszik-e egyáltalán amit írok.
Ezért, bár világ életemben amolyan sorból kilógós fajta voltam,
most be kell, hogy adjam a derekam, és ha a hegy nem jön
Mohamedhez, akkor Chilii kénytelen menni a Facebookra. Sőt
odáig vetemedett, hogy beszerezte az alant látható
jutalomkönyvecskét is, melyet kisorsol a jelentkezők között.
Szóval kedves Cserke és a
többiek, mostantól szabad az üzenő felület a fészbukon! Ja és
mondjuk sorsolás augusztus 28. napján!
Az idei lekvárfőző
projekt hasonló sikerrel zárult, mint a tavalyi,
csak talán mégtöbbetettemLorienéknél,
ki is lengett a mérleg rendesen, amikor hazaértünk. A közös
főzőcske meghozta a kedvem a tésztagyúráshoz, úgyhogy talán
gyakrabban fog ezután itthon is házi tészta kerülni az asztalra.
Mostanában nem sokat főzök, az íráshoz meg még annyi ihletem sincs,
de ezt a szombati ebédet mindenképp le kell jegyezzem. Egyrészt
nagyon finom volt, másrészt ezt a receptet olyan régóta ki
szerettem volna próbálni, hogy időközben el is veszett. Egy kis
ovális alakú receptes füzetben volt (Sós főtt tészták címmel)
amelyet teljesítési segédem többszöri felszólítás ellenére sem
tudott előadni. Nem volt mit tenni, végül rákérdeztem egy fórumon,
hogy nincs-e meg valakinek, s lőn, egy órán belül megkaptam, hálás
köszönet érte. Itt-ott finomítottam, ízesítettem rajta, úgyhogy ez
már egy egészen egyéni verzió!
A héten boldog tulajdonosa lettem
egy szilikonból készült bonbon öntőformának. Aki rendszeresen jár
Tagore szilikontudós
képző tanfolyamára, az már tudja, hogy az occó kínai
szilikontól óvakodni kell, ezért amikor az üzletben közelebbről
szemügyre vettem a dobozt, az egyik szemem sírt, a másik nevetett,
mert a termék nem kínai, és ezt az ára is tükrözte. Túl az
első teszten viszont, tényleg azt mondhatom megérte az árát.
Régóta nézegetem már a
különféle sajttorta recepteket, de eddig a sajtkrém ára elriasztott
a kipróbálástól, mert ugye a legtöbb recept a klasszikus
Philadelphia sajtkrémet ajánlja, ami a szükséges mennyiségben
szinte megfizethetetlen. A magam részéről egy alapvető hozzávalót
nem helyettesítek, inkább lemondok a projektről (pl. soha az
életben nem vetemednék arra, hogy vajkrémből csináljak tiramisut,
inkább ne egyek soha), nemrég azonban azt olvastam valahol, hogy az
Aldiban van egy egész jó minőségű sajtkrém, megfizethető áron. Már
csak el kellett zarándokolnom érte a város legszélére. A tipp
bevált, köszönet érte bárkitől is származott, a 200 g-os doboz
215.-Ft volt ha jól emlékszem, és a torta nagyon jól sikerült,
morzsa sem maradt belőle.
Hahó, itt vagyok! Most, hogy
a legfőbb akadály elhárult, ideje előhúzni valamit az elmúlt hetek
terméséből. Igazság szerint a szép, napos, meleg áprilisi napok
egyfolytában grillezni csábítottak, úgyhogy nagy gasztronómiai
teljesítményekről nem számolhatok be, többnyire tarjaszeletek és
kolbászok pirultak a faszénen, illetve a bográcsot is elővettem már
egy kakaspörkölt erejéig.
No de itt volt ez a pástétom, ami annyira bejött, hogy biztosan nem
utoljára készült! Legközelebb azonban biztosan teszek még bele
egész zöldbors szemeket, és még apróbb kockákra vágom majd a húst.
Friss, ropogós héjú kenyérrel és salátával, vagy akár kaláccsal
is ehetjük, finom reggelire és vacsorára egyaránt, kellően vékonyra
szeletelve pedig szendvicsbe is rejthetjük. Hűtőben akár 7 napig is
elállna, bár erről nem sikerült meggyőződnöm. Nem mellesleg pedig
igen kevés energia befektetést igényel.
Már a karácsonyfa alatt
tudtam, hogy ezt a tortát meg kell sütnöm. Volt is egy csomag
szilva még a fagyasztóban, de azt váratlanul begombócolták, ezért
egy időre le kellett mondanom a szilvatortáról. Azután rábukkantam
azokra a kerek, kemény húsú szilvákra amiket ilyentájt importálnak
a világ túlsó feléről. A recept szerint 1 kiló szilva kellene, és a
feléből lekvárt kell főzni, de tekintve, hogy ősszel isteni
szilvalekvárt főztek a teljesítési segédeim, arra gondoltam, hogy
nem veszek csak fél kiló szilvát, és a töltelékhez a lekvárt fogom
használni.
Hozzá is láttam, de rögtön az elején elakadtam, mert a fordítás,
finoman szólva is pontatlan. Úgy kezdődik, hogy diónyi vaj, 1 adag
édes piskótatészta (lásd a 352. oldalt)… A felett, hogy már a
fényképen is jól látszik, hogy itt nem piskótatésztára van szükség,
hanem omlós tésztára, most nagyvonalúan szemet hunynék, mert nem ez
itt a legnagyobb baki! Ugyanis amint ellapozok az ominózus 352.
oldalra, ott a „hagyományos édes omlós tészta” receptjét találom,
tehát az előbbi következtetésem helytálló. Viszont amit nem értek,
hogy mennyi az egy adag??? Mert a megadott mennyiségből 1 kg-nál is
több tészta lesz, ami nyilvánvalóan sok egy piteformához. Őszintén
megvallom, én végül a már bevált Pierre Hermé féle omlós tésztát
választottam.
A töltelék mennyiségét is korrigáltam, figyelemmel arra a
körülményre, hogy az én kivehető aljú piteformám kisebb, mint a
receptben megadott. Mindezen nehézségek azonban rögvest a feledés
homályába merülnek, amint az ember megkóstolja az első
falatot.
Talán már feltűnt, hogy nem
nagyon sütögetek nagydarab véres húsokat, sokkal inkább kedvelem a
lassú tűzön, finom itókában párolt étkeket. Ezekkel nincs
különösebb gond, sosem kell aggódnom, hogy sikerül-e, ráadásul
ezeket mindenki szereti, ellentétben a félig vagy alig átsütött
húsokkal. Az egyben párolt nagyobb húsok is biztosan finomak, de
drága dolgokkal nem szívesen kísérletezem, márpedig egyben
sütésre/párolásra általában a nemesebb részek az alkalmasak. Így
történhetett, hogy annak idején sokáig halogattam az első adag
szarvas comb elkészítését, hiába sürgetett a nép, hogy meg kéne már
csinálni, még megromlik (na ja, a fagyasztóban!)! Hiába, óvatos
duhaj vagyok, vártam a tökéletes receptre. Egy szép napon
aztán rám köszönt a szerencse, Mamma
közkinccsé tette a ragu
receptjét. Mivel előtte még sosem volt dolgom
vadhússal, a citromhéjat furcsának találtam benne, de az én
különbejáratú séfem megerősítette, hogy csak reszeljem bele
nyugodtan, sőt, szokták azt narancshéjjal is fűszerezni. Na több
sem kellett, kipróbáltam narancshéjjal és borókabogyóval fűszerezve
is, így is, úgy is nagyon bejött.
A nagy spenót kontra sóska
párharcban nálam mindig is a spenót állt nyerésre, méghozzá annak
az éles logikának a mentén, hogy „létezik az a fokhagyma mennyiség,
amivel ehetővé lehet tenni”! Különösebben nem lelkesedtem érte, de
ha választani kellett, mindig a spenótra szavaztam, önként azonban
sosem nyúltam volna érte.
Tavalyi nyaralásunk alkalmával, aztán véletlenül belebotlottam egy
spenótos tésztába, ami ízlett. Azért is lepődtem meg, mert ez egy -
nincs mit szépíteni rajta – zacskós tészta volt. Mert az úgy van T.
Bíróság, hogy a szegény turista a méreg drága Svájcban inkább költi
vonatozásra a pénzét, mint étteremre, így azután esténként végig
próbáltuk a svájci zacskós tészta repertoárt a kempingben. A
spenótos különösen jónak bizonyult, fel is jegyeztem hát az
összetevőket, és megpróbáltam itthon rekonstruálni az ételt.
Többszöri kísérletet is folytattam, ez a mostani lett a legjobb,
úgyhogy mostanra megérett a publikálásra.
Megjegyzendő, hogy most a Lidl-ben vásároltam be hozzá, így
egyrészt a 4 adag étel ára bőven 800 forint alatt maradt, másrészt
sikerült megtapasztalnom, hogy létezik olyan fagyasztott spenót is,
nem krémmé van passzírozva, hanem csak apróra van vágva, ami szvsz
még gusztusosabb is. Az egyetlen dolog, ami nincs a fent nevezett
üzletben az a parmezán. Hála azonban a hétvégi Kocsonyafesztiválon
feltűnt sajtárusnak sikerült feltöltenem a készletet, méghozzá
helyi viszonylatban kedvezőnek számító, bár korántsem baráti áron.
A parmezánt azonban nem sajtnak, hanem fűszernek kell tekinteni, ez
adja a szósz lényegét, szóval ezt nem szabad kihagyni, és különben
is, 4 dekánál nem reszeltem le többet semmiképp sem. A képen
látható tésztát korábban vettük, szintén a Lidl-ben, de ez egyszeri
akció volt, helyette a farfalle (pillangó vagy csokornyakkendő,
kinek hogy) tésztát tudom ajánlani, az eredeti is abból készült
egyébként.
Gyerekkoromban sokszor ettem
rizsfelfújtat. Szerettem is, bár a pudingporból készült „öntet” nem
volt a kedvencem, ahogy szörppel nyakonöntés sem, én inkább
magában ettem a finom sült rizst. Talán újra divatba jött ez az
édesség, nem tudom, de egyre másra találkozom receptekkel, csak
mostanában valahogy nem felfújtnak hívják, hanem rizspudingnak vagy
rizstortának, sült rizsnek. Ez a mostani is torta néven futott a
Nagy Süteménykönyvben, amit a karácsonyfa alatt találtam.
..., hogy ha mindenből
kettőt vihetnék, melyik lenne? Nehéz ügy,
mert csak a szakácskönyveim száma üti a százast (jujj, nem is tudom
be szabad-e ezt vallani). Szóval arra jutottam, hogy mindenképp
szomszédos szigetekre kell költöznünk, mert csak kettő az kevés, és
ha majd a többiek átjönnek vacsorára hozzám, akkor majd jókat
cserélgetünk. Minden esetre magammal vinném a Fűszerenciklopédiámat
és a Szakácsok könyvét, aztán majd jól kölcsönkérem Tamkától azt a
toszkánásat.
A sors keze tegnap ismét
lecsapott a tyúkudvar lakóira, két kakas mínusz a végeredmény.
Innen is üzenem annak a némbernek, aki az ónodi vásáron a 20
előnevelt tyúk csibe csomagban 14 kakast sózott rá az anyámra, hogy
rossz vicc volt! Aki pedig tudja, miként lehet megkülönböztetni a
leendő tyúkokat a kakasoktól, az világosítson már fel, legyen olyan
kedves, hogy tavasszal magam ellenőrizhessem a szállítmányt.
Fentiek ismeretében nem csoda, hogy tojás alig van, viszont
bővelkedünk a kakashúsban. Leves, pörkölt már kilőve többszörösen
is, úgyhogy elő kellett vennem a francia vidéki konyha
klasszikusát, a coq au vint. Ez ugyan már szerepelt évekkel ezelőtt a blogban,
viszont vagy ez, vagy semmi, és akkor különben sem fotóztam le,
most meg igen. Kicsit változtattam is a recepten, az akkori
feljegyzéseim alapján most jóval több gomba került bele. Most is
megnéztem több receptet, mint akkor, sőt azóta bővült is a
könyvtáram a Szakácsok könyvével. Ez a mértékadó szakirodalom azt
állítja, hogy vétek egy éjszakára borba áztatni a jószágot, mert az
kiszárítja a húsát. Megfogadtam a tanácsot, viszont más receptekből
más tanácsokat fogadtam meg, így történhetett, hogy a sok cucc bele
sem fért a legnagyobb lábasomba.
Útmutató: a receptek 4 személyre szólnak, ha mégsem, akkor ezt külön jelzem. Nekem egy elektromos, de nem hőlégkeveréses sütőm van, ezt vedd figyelembe!
Levcím: chilii@citromail.hu
Vadászpite - Szóval a mesés szombati leves után ott állt a hűtőben még közel fél kiló vaddisznóhús. Leveles tésztába gondoltam bugyolálni valami módon, és épp receptet kerestem hozzá, amikor csörgött a telefonom. ...
Miszter és Möszjő avagy a nagyon csokis torta - Hétvégén a köz felkiáltott, hogy már három hete nincs egy rendes süti (ezek szerint a múltheti vajaskeksz ismétlés nem volt rendes süti), és kéne már valami csokis. Annak idején amikor először láttam a Spektru...
Eper is meg torta is! - Fénykép is meg útmutató is a tökéletes desszerthez. Ezt a receptet legkedvesebb Krisztina barátnőmtől kaptam. Nálunk akkora siker, hogy egész nyáron ezt követelik tőlem. Eperrel, málnával, ribizlivel, vagy vegyes ...
