2009-05-06 10:11:24
Málnasörbet
Folytatva a jeges finomságok
sorát jöjjön a málnasörbet. Ezt a finomságot a
Szakácsok
könyvében találtam, és a
Möszöjö jegyzi. Én csak parányi
átalakítás végeztem rajta, a könnyedség jegyében.
Először is 90 dkg málna
szűrőn történő átpasszírozása nem az én idegeimnek való feladat!
Engedje meg kedves Möszöjö, hogy szíves figyelemébe ajánljam a
gyümölcscentrifugát! A másik dolog, hogy szerintem 15 dkg cukorból
és 3 teáskanál vízből igen nehézkes dolog szirupot készíteni,
úgyhogy maradt a három evőkanál víz, és cukor helyett fele
mennyiségű fruktóz.
Hozzávalók:
900 g málna, 80 g fruktóz (eredetileg 150 g porcukor), 3 evőkanál
víz, kevés citromlé, 2-3 evőkanál málnalikőr (ez az én plusz
adalékom).
Ügymenet: a fruktózt és a vizet felforraltam majd
kihűtöttem. Mivel málna még csak a fagyasztóban terem, kivettem a
szükséges mennyiséget, és félig-meddig kiolvasztottam.
Pürésítés és passzírozás helyett az egészet átküldtem a
gyümölcscentrifugán. A málnát valamiért nem szokta elsőre
teljesen kipréselni, így a magos részt visszakanalaztam a gépbe,
hogy minél több málnapürét nyerjek ki belőle.
A kész pürét összekevertem a sziruppal és egy kevés citromlével,
majd ment az egész a fagylaltgépe 25 percre. A málnalikőrt csak az
utolsó 5 percben öntöttem a gépbe, hogy könnyebben megfagyjon.
- Írta: chilii&csoki
- Hozzászólások: 5 Hozzászólás RSS

1
Ez a kedvencem :) A málna egyértelműen a király, nála jobb nincs.