Related Posts Widget for Blogs by LinkWithin

2009-11-23 19:18:04

Medvehagymás pogácsa

Még a nyáron kaptam Pirostól egy üvegcse medvehagyma pestot. Gondosan elhelyeztem a hűtőszekrényben, aztán kicsit megfeledkeztem róla. Néha ugyan bevillant, hogy kezdeni kellene vele valamit, de ami késik jó helyen van! Néhány hete beszélgettünk az index spektrumos topicjában a Duna tévé Ízőrzők című műsoráról, és a benne szereplő medvehagymás pogácsáról. Akkor már körvonalazódott is az én pestom felhasználási területe. Az Ízőrzőket egyébként szívből ajánlom mindenkinek, a műsor receptjei pedig a neten is megtalálhatók. Én végül elsőre TTAMAS kolléga receptjét próbáltam ki a topicból, legközelebb jön a tévés recept.
 



Hozzávalók: 250 g vaj, 250 g liszt + még egy kevés a nyújtáshoz, 250 g túró, só, 2 evőkanál medvehagyma pesto, 1 kávéskanál ( 5 ml) szárított élesztő, 50 ml tej.
A tetejére: 1 tojás, reszelt sajt, tökmag.

Ügymenet: az élesztőt megfuttattam a langyos tejben, összekevertem a vajjal, túróval, liszttel, pestoval, ízlés szerinti mennyiségű sóval. A sok vaj miatt gyorsan kell dolgozni, én végül a robotgép dagasztó pálcáját választottam. Fél órát pihentettem a konyhapulton, ezután jól beliszteztem a deszkát, és téglalap alakúra nyújtottam a tésztát. Képzeletben három részre osztottam a téglalapot, a felső részét ráhajtottam a középső részre, majd az alsó végét is felhajtottam - mintha csak egy levelet hajtogatnék bele egy hosszúkás borítékba – majd az így kapott rudat ugyanígy három részre osztottam és összehajtogattam. Folpackba csomagolva betettem a hűtőbe fél órára, azután még kétszer megismételtem a hajtogatást és a pihentetést. Ezután fél centi vékonyra nyújtottam a tésztát, bekentem az enyhén felvert tojással, megszórtam a reszelt sajttal. Pizza vágóval  kis kockákra szabtam a tésztát, tepsire rendeztem tisztes távolban egymástól őket, majd a teljesítési segédem mindegyikre nyomott pár szem tökmagot. 200 fokra előmelegített sütőben 20-25 perc alatt sült meg, és fénysebességgel tűnt el.

7 hozzászólás eddig

  • Értékelés:
- Mari

1

Mari
2009-11-23 21:59:16

brummm :))) nagyon szépséges és nagyon finom is lehet.

már indulnék is megsütni, csak nincs medvehagymás pestom.

- chilii&csoki

2

chilii&csoki
2009-11-23 22:37:32

brumm brumm Brúnó! :)) nálunk sem terem meg a Bükkben sajnos, állítólag nem jó neki az itteni talaj ph értéke. a Mecsek a fő lelőhely, ott még medvehagyma méz is van, ami szintén kuriózum és nagyon finom.

- belapeter

3

belapeter
2009-11-24 09:42:15

Esetleg valami ötlet, hogy mivel lehetne helyettesíteni? Tudom, hogy a metélőhagyma rokona és, hogy errefelé vad fokhagymának (Wild Garlic) hívják a fokhagymás íze miatt, de nem vagyok benne biztos, hogy egy metélőhagymás peszto ugyanolyan ízt adna.

- chilii&csoki

4

chilii&csoki
2009-11-24 10:02:57

esetleg a metélőhagymás pesto egy kis zúzott fokhagymával keverve ;)

- Frenchy

5

Frenchy
2009-11-24 14:03:00

c&c, nemrég találtam a blogodat, nagyon tetszenek a receptjeid. Ez pl. nagyon ínycsiklandóan hangzik, bár nyújtogatás-pihentetés-nyújtogatás bulihoz nem biztos, hogy volna türelmem.
Viszont a medvehagymás pestót esetleg lehet helyettesíteni szárított medvehagymával, azt pedig pl. a Fővám téri csarnok pincéjében, a keleti boltban lehet kapni, de szerintem bioboltok is árulják. A receptgazda véleménye?

Üdv,
Frenchy

- chilii&csoki

6

chilii&csoki
2009-11-24 16:02:00

Frenchy: üdvözöllek nálam! Bevallom, nem vagyok egy nagy medvehagyma szakértő, tekintve, hogy itt nálunk nem őshonos növény, de ha erre járna Lorien kolléga, ő biztosan tudná. Szvsz ha a szárított nem elég intenzív, akkor kicsit több kellhet belőle.

- Frenchy

7

Frenchy
2009-11-25 02:13:12

Hát az enyém most már veszített az illatából erősen, de mikor megvettük, még a lezárt dunsztosüvegen is lehetett érezni a szagát :) Szezonban pedig frisset is lehet kapni Bpesten, csak eszembe sem jutott, hogy pestot is lehet belőle csinálni... nem baj, majd jövőre

Csak regisztrált felhasználók szólhatnak hozzá ehhez a bloghoz. Belépnél? | Regisztrálnál?

A blog rövid leírása

Útmutató: a receptek 4 személyre szólnak, ha mégsem, akkor ezt külön jelzem. Nekem egy elektromos, de nem hőlégkeveréses sütőm van, ezt vedd figyelembe!
Levcím: chilii@citromail.hu

Chilii És Csoki

Háztáji


Spájz


Merõkanál


Az én étlapom



http://rss.chilii.blogter.hu/
2Szavazz
Szavazz és a bejegyzés címlapra kerülhet