Related Posts Widget for Blogs by LinkWithin

2010-12-02 11:08:00

Sütőtökös dolgok

Szóval volt ez a tök dolog. Az öcsém hozott egy csomag magot, azután elültette. Az öt szem magból három kelt ki, majd összesen három tök kezdett el fejlődni, igaz végül a mérlegelésnél mindegyik meghaladta a 30 kilót. Be kell vallani, hogy kis családban az ekkora tökök konkrétan nem túl praktikusak.



Ha az ember belevájja a kést, nincs megállás, garantáltan legalább egy hétig tök lesz tökkel az étlapon, és még így is jut belőle a tyúkudvar lakóinak. Ettük sütve, sütöttem kenyérbe, főztem levesnek, risottonak, gnocchinak…. A leves receptje azért fontos nekem, mert az öcsém igen ritkán árul el receptet, és ez tőle van.





Hozzávalók: kb. 60 dkg megtisztított sütőtök, 1 közepes fej vöröshagyma, 1 evőkanál vaj, 1 evőkanál olívaolaj, 1 liter húsleves (vegáknak zöldséges alaplé), só, őrölt fehér bors, őrölt szerecsendió, 1 dl tejszín, a tálaláshoz tisztított, enyhén megpirított tökmag és tökmagolaj.

Ügymenet: a hagymát apróra vágtam, majd egy fazékban a felforrósított vaj és olívaolaj keverékén megdinszteltem. Közben a tököt vékony szeletekre vágtam, majd ezt is a fazékba tettem, kevergetve pároltam 3-4 percig. Felöntöttem a húslevessel, ízesítettem sóval, fehér borssal, szerecsendióval, majd addig főztem, amíg a tök teljesen megpuhult. Ekkor levettem a fazekat és elturmixoltam a levest. Hozzáadtam a tejszínt, és még egyszer felforraltam. Tálaláskor megszórtam tökmaggal, és kevés tökmagolajat csepegtettem a tetejére.

A gnocchi, az... az egy külön történet :) 

5 hozzászólás eddig

  • Értékelés:
- évi.

1

évi.
2010-12-02 11:24:21

Én minden formában imádom,sütve, levesnek és persze lekvárnak is:)
De azért egy 30 kilós tökkel én se boldogulnék, bevallom...:)
Sztem pont ilyen recept alapján készül a leves nálunk is, igaz, a szakács ebben a témában nem én vagyok, de pszt!

- Seafalcon

2

Seafalcon
2010-12-02 11:25:44

Kíváncsian várom a tökből készült krumpligombócot...

- chilii&csoki

3

chilii&csoki
2010-12-02 11:35:32

Évi: séf úr is német földről hozta, úgyhogy sanszos az hasonlóság ;) egyébként azt tapasztaltam, hogy itthon az ilyenek nagyon mennek, de a sütemények nem nyerők tökből, egyedül a muffin fogyott el.

- chilii&csoki

4

chilii&csoki
2010-12-02 11:37:00

Seafalcon: képzeld, tegnap este 6-kor jött a felismerés, hogy igen, amíg én vasárnap bográcsoztam, anyám megsütötte a tököt meg a krumplit. 3/4 7-kor már ettük a gombócokat! ;)

- évi.

5

évi.
2010-12-02 11:50:17

sütit még nem sütött belőle soha...az tuti:)Még muffint sem!:)))

Csak regisztrált felhasználók szólhatnak hozzá ehhez a bloghoz. Belépnél? | Regisztrálnál?

A blog rövid leírása

Útmutató: a receptek 4 személyre szólnak, ha mégsem, akkor ezt külön jelzem. Nekem egy elektromos, de nem hőlégkeveréses sütőm van, ezt vedd figyelembe!
Levcím: chilii@citromail.hu

Chilii És Csoki

Háztáji


Spájz


Merõkanál


Az én étlapom



http://rss.chilii.blogter.hu/
3Szavazz
Szavazz és a bejegyzés címlapra kerülhet