2009-01-26 11:26:36
Nagyon
megörültem a mostani
VKF! kiírásnak, mert főleg ilyenkor
télen imádom azokat az ételeket, amiknek a hozzávalóit csak
bedobálom a római tálba, betolom a sütőbe, és néhány óra múlva
előhúzom a csodás ebédet, vacsorát. Külön szerencse, hogy a sütőnk
dolga végeztével kikapcsol, így tehát akár el is mehetek otthonról,
haza érve pedig ott vár a finom meleg étel a
sütőben.
Egyik kedvencem ez a
burgundi húsos babos tál, melynek az eredeti receptjét Lajos Mari
jegyzi és egy régi Lakáskultúra újságban találtam rá (pontosabban
az újság honlapján, de sajnos olyan régi, hogy már az archívumban
sem találni). A hozzávalókat óvatosan a spájz/hűtő/hentes
kínálatához szoktam igazítani, de azért lényegében ragaszkodni
szoktam az eredetihez.
Márpedig ehhez oldalas kell! Belátom nem könnyű szép húsos, sovány
oldalast találni, nem árt szépen nézni a hentesre. Egyébként pedig
igenis, egy malac nem csak karajból meg szűzpecsenyéből áll! Vannak
más ízletes részei is, melyeket érdemes kipróbálni. Nagyon nem
értek egyet azokkal a nézetekkel, hogy „oldalas: pfúj, azt nem
szeretem”, meg azzal sem, hogy az ilyen részeket egyesek turkálják,
piszkálják a tányéron! Nagyon tetszenek viszont pl. az igazi olasz
konyha minden részt felhasználó nézetei. A témában ajánlom mindenki
figyelmébe az
Ennivaló Itália című rendhagyó
útikönyvet. További hozzávaló a füstölt hús. Eredetileg füstölt
comb szerepelne, de ezen nem szoktam fennakadni. Ami épp jól néz ki
a hentesnél, azt szoktam megvenni. Ha tarja, akkor azt, de most épp
ebből is az oldalas volt a legjóképűbb.

Tovább »
- Írta: chilii&csoki
- Hozzászólások: 2
Címkék: disznóságok, egytálas, recept, római_tál
2009-01-21 11:55:00
Hol volt, hol
nem volt, volt egyszer egy Édes utazások című sorozat a Spektrum
tévén, de erről egyszer
korábban
már megemlékeztem. Több receptet is őrzök a műsorból, ezek közül
való ez a finom és roppant ecccerűűű sütemény. Ha jól emlékszem a
sztori valami olyasmi volt, hogy réges régen Hollandia fűszer
nagyhatalom volt, és ezért ezt a sütit sok finom fűszerrel
ízesítette a hölgy.

Tovább »
- Írta: chilii&csoki
- Hozzászólások: 2
Címkék: pékség, recept, süti
2009-01-20 09:29:21
Egyszerűen
muszáj volt kipróbálnom
Eszter vulkanikus kenyerét! Először is, mert
amióta a kenyérsütőgép és én szerelembe estünk, azóta kissé
elhanyagoltam a sütőben sült kenyér témát. Másodszor pedig a sajt
és a kukorica mind, mind kedvenceim, így éreztem, hogy ebből csak
jó sülhet ki.
Nem sokat módosítottam az
eredeti recepten, csupán annyit, hogy az én „csésze szettem” 250
ml-es, illetve, hogy a kukorica és a paprika egy részét
beledagasztottam a tésztába, továbbá, hogy valamivel kevesebb
csípős paprikát használtam. Szeretem ugyan az erőset, de nekem
bőven elég, ha egyszer csíp! Ja és most látom csak, hogy Eszter
kukoricalisztet használt, én valamiért azonnal a polentának valót
emeltem le a polcról, ártani nem ártott az biztos!

Tovább »
- Írta: chilii&csoki
- Hozzászólások: 0
Címkék: chili, kenyér, pékség, recept, süti
2009-01-12 17:00:00
Mi január
3-án már meg is főztük az idei első bográcsgulyást! Egy nagyon
kellemes napot tölthettünk vendéglátóinknál, egy hangulatos
Hernád-parti (leendő) kajakos kempingben. Igaz most nem én voltam a
projektvezető, ezúttal csak az ötlet származott tőlem (vagy
legalább részben tőlem).
Havon
bográcsolni tök jó, pláne ha szépen süt a nap, és némi alkohol
szervezetbe juttatásával a hideg is rögtön elviselhetőbbé válik. A
lényeg, hogy kedvenc
marhapörköltemmel ellentétben a
levest nem kell folyamatosan őrizni, így időnként be lehet húzódni
a kályha mellé, sőt, lehet sétálni is a folyóparton, meg őzikéket
is lehet lesni.

Tovább »
- Írta: chilii&csoki
- Hozzászólások: 14
Címkék: olasz_konyha, recept, süti
2009-01-09 10:32:57
Folyt.köv. A
szilveszter nálunk hagyományosan csendes rendezvény, nem vagyunk
azok a bulizós fajták. Az utóbbi években elszaporodott
robbantgatásokat meg egyenesen gyűlölöm, a kutyákra gyakorolt
hatását pedig mindenki megláthatja a hozzá legközelebb eső
menhelyen!
Hiába szervez a város
szabadtéri bulit, a közelébe sem merek menni. Két éve egy barom
viccesnek találta, hogy pezsgősüvegben robbantsa fel a petárdáit,
mindezt közvetlenül mellettünk. Szerencsére időben észrevettük és
nekünk nem esett bajunk. Így hát számunkra marad a
tollasbál.
Szilveszterkor általában még tartanak a karácsonyi édesség
készletek, vagy jobb esetben már elfogytak, minden esetre nagyon
már senki sem kívánja őket. Ezért azután szilveszterre nálunk csak
sós dolgok készülnek. Az idén kipróbáltam egy újdonságot, és
teljesítési segédemmel sütöttünk egy kis sós perecet is. Ez utóbbi
már
szerepel a blogban. Napokig friss, ropogós marad
és abszolút addiktív.

Tovább »
- Írta: chilii&csoki
- Hozzászólások: 0
Címkék: pékség, recept, süti
2009-01-07 09:47:29
Először is ízekben gazdag
boldog új esztendőt kívánok minden kedves megmaradt olvasómnak, aki
még erre téved. Másodszor arra gondoltam, hogy ha már készült pár
fotó, akkor gyorsan összefoglalom az év vége eseményeit.
Itt van mindjárt ez a pár
mézes, ezekkel akartam kellemes ünnepeket kívánni.

Tovább »
- Írta: chilii&csoki
- Hozzászólások: 10
Címkék: recept