Related Posts Widget for Blogs by LinkWithin

2007-03-14 14:16:52

Rizlinges csirke

Amikor először főztem ezt a finomságot, azt gondoltam, hogy ez bizony Keith Floydnak is nagyon ízlene, hiszen az illatától már főzés közben mámoros hangulatba kerülhet a szakács! Így azután nem is lepett meg nagyon, hogy pár éve, mikor a Floyd főz című könyvét lapozgattam a karácsonyfa alatt, ott volt benne ennek az ételnek a „Floydos” változata.

Tovább »

2006-12-05 11:09:24

Adventi készülődés - aszalt szilvás töltött dagadó

Valahogy az idén nincs (sincs) túlságosan adventi kedvem. Valamikor úgy október végén mindig nagy terveket szövögetek, hogy majd most, azután eljön a december eleje, és hussss. Rohannak a napok, nincs egy perc időm sem, ajándékot kell szerezni (brrr még a szó is borzasztó), bevásárlás, takarítás. A vége többnyire az, hogy nincs is kedvem az egészhez. Pláne mostanság. A család megfogyatkozott, a barátaim messzire költöztek. Így hát nem is lesz nagy felhajtás az idén sem. Őszintén szólva én még a karácsonyfához sem ragaszkodnék, de azt sajna nem tudom kikerülni, bár minden évben teszek némi elkeseredett kísérletet, hogy csak az udvari fenyőfát kelljen díszíteni, de valahogy egy szerencsétlen fácska mindig bekerül a házba (kezére kéne csapni az angyalkának azt hiszem). Belenézve a naptárba, megszeppenve látom, hogy holnap már jön a Mikulás (szerencsére a puttony már tele :o), és már csak két hétvége van az ünnepig. Ezt valóban jól be kell osztani, mert karácsonykor én bizony már csak a lábamat szeretném lóbálni a fotelban ücsörögve.

Tovább »

2006-07-05 12:11:42

Kacsaragu tésztával

Ez a recept igen nagy kedvencem! Olyannyira, hogy amikor szombat reggel megláttam a hentes ajtaján a feliratot, hogy kacsacomb kapható, azonnal telefonos segítséget kértem otthonról, hogy mi kell még hozzá!

Tovább »

2006-06-06 17:08:00

Hétvégi bortúra

A dolog úgy kezdődött, hogy Gasztronauta volt szíves felhívni figyelmemet a Nyitott pincék napja című rendezvényre.

Tovább »

2006-04-19 10:12:36

Atyám tébolyító csirkemelle

A húsvét nálam mindíg valami friss tavaszias kaját jelent. Mivel az ünnep több napos, kerestem egy receptet, ami könnyed, tavaszias, és minden hozzávaló beszerezhető. Így került a képbe a címben említett csirkemell csoda, amivel már régóta szemeztem, csak ugye vagy gomba nem volt, vagy tészta nem volt a boltban egyszerre.

Tovább »

2006-03-21 09:31:40

Vörösbor + csoki

Régóta kedvelem a kevert típusú sütiket. Viszonylag kevés macera, látványos siker! Csak néhány fontos szabályt kell betartani, és el sem lehet rontani. Családomban is nagy népszerűségre tettek szert, nálunk jobban mennek az ilyen sütik mint a krémes-habos-pepecselős dolgok. Kedvencem a 30 cm-es doboz forma, mert

1. papírral könnyen ki lehet bélelni, és így könnyebb a mosogatás,

2. ebből akár 2 db is befér a sütőbe, így csak időzítés kérdése, hogy egy energiával 2 süti süljön!  A sütés alapkönyvéből választottam a vörösboros szeletet.

Tovább »