Related Posts Widget for Blogs by LinkWithin

2011-02-10 22:51:45

Töltőre fel!

Mostanában nem volt szerencsém disznóvágáshoz, viszont nagyon szerettem volna saját kolbászt tölteni, illetve az alábbi szalámi receptet kipróbálni. Az igazsághoz hozzá tartozik, hogy korábban sosem én ízesítettem a kolbászt, hanem az öcsém, viszont a séf úr nagyon tud, úgyhogy magasan volt a léc. Jelentem sikerült! Ahogyan azt Garfield macska mondaná, „rájöttem, az öndicséret nem büdös”! Utólag sem változtatnék semmit a receptemen, szerencsére gondosan jegyzeteltem, hogy miből mennyit használtam. (kivéve, ha Zsunak készíteném, mert akkor természetesen fűszerkömény nem kerülne a kolbászba)

Mi a Metroban vásároltunk be a projekthez, szerencsémre mindent megkaptunk egy helyen, amire csak szükségünk volt. A Solvent által forgalmazott belekkel teljesen elégedett voltam. Kis műanyag pohárkában kapható konyhakész sózott sertés vékonybél és marha vastagbél is. Ami a tartósítást illeti, semmilyen mesterséges tartósítót nem használtam. Egy korábbi Bűvös Szakács cikk nyomán kezeletlen tengeri sót (tehát nem jódozottat!) vettem. Mivel ez elég durva szemű volt, kávédarálón finomítottam rajta, mint ahogy a fűszereket is azzal őröltem meg. A felhasznált hús 2/3-ad része lapocka, 1/3-ad része apróhús volt, a szalonna aránya pedig kb. 30 %.

 



Tovább »

2011-01-05 21:08:30

Sózott sertéshús lencsével

Talán elfér még egy lencserecept így év elején, még akkor is, ha bevallom, hogy ez nem az újévi lencsénk volt (akkor anyukám levesét ettük a szépség és gazdagság érdekében), hanem még karácsony előtt készült. Van nekem ez a csodás könyvem Rick Stein-től, a Francia Odüsszeia, amit nagyon szeretek, és többet is kellene forgatnom. Már rögtön a megismerkedésünkkor felfigyeltem erre a receptre, de elsőre bonyolultak tűnt hasaalja szalonnát pácolni, még Rick mester is azt írta, hogy nem tud hozzá salétromot szerezni. Nemrég azonban olyan szépséges bőrös császárhúsok kellették magukat a hentesnél, hogy nem tudtam ellenállni. Persze még ott volt a száraz pác kérdése, de végül megtaláltam a megoldást.

Nálunk is kapható kész sonkapác fűszer. Kétfélét találtam, az egyikre anyukám azt mondta, hogy már használt olyat és nem volt tőle elájulva. A másik lényegesen drágább, azonban mégiscsak Herbária termék, ami bizakodásra adott okot, nem is csalódtam benne. Igaz, hogy a 200 grammos dobozból ezúttal csak 14 grammot használtam fel, de a maradék sem fog kárba veszni, mert majd jól belepácoljuk a húsvéti sonkának valót. Amikor már minden hozzávaló otthon volt, akkor szembesültem még egy problémával. A recept szerint 4 órán át kell pácolni a szalonnát. Vagyis, ha ebédre szeretném tálalni, akkor déli 12 - 4 óra pácolás - közel 2 óra főzés = hajnali 6 óra. Végül este, lefekvés előtt sóztam be a húst és betettem a hűtőbe.

Tovább »

2010-05-08 18:23:40

Falusi húspástétom

Hahó, itt vagyok! Most, hogy a legfőbb akadály elhárult, ideje előhúzni valamit az elmúlt hetek terméséből. Igazság szerint a szép, napos, meleg áprilisi napok egyfolytában grillezni csábítottak, úgyhogy nagy gasztronómiai teljesítményekről nem számolhatok be, többnyire tarjaszeletek és kolbászok pirultak a faszénen, illetve a bográcsot is elővettem már egy kakaspörkölt erejéig.

No de itt volt ez a pástétom, ami annyira bejött, hogy biztosan nem utoljára készült! Legközelebb azonban biztosan teszek még bele egész zöldbors szemeket, és még apróbb kockákra vágom majd a húst. Friss, ropogós héjú kenyérrel és salátával, vagy akár kaláccsal is ehetjük, finom reggelire és vacsorára egyaránt, kellően vékonyra szeletelve pedig szendvicsbe is rejthetjük. Hűtőben akár 7 napig is elállna, bár erről nem sikerült meggyőződnöm. Nem mellesleg pedig igen kevés energia befektetést igényel.


Tovább »

2009-01-26 11:26:36

Burgundi húsos, babos egytál (VKF! XXII)

Nagyon megörültem a mostani VKF! kiírásnak, mert főleg ilyenkor télen imádom azokat az ételeket, amiknek a hozzávalóit csak bedobálom a római tálba, betolom a sütőbe, és néhány óra múlva előhúzom a csodás ebédet, vacsorát. Külön szerencse, hogy a sütőnk dolga végeztével kikapcsol, így tehát akár el is mehetek otthonról, haza érve pedig ott vár a finom meleg étel a sütőben.

Egyik kedvencem ez a burgundi húsos babos tál, melynek az eredeti receptjét Lajos Mari jegyzi és egy régi Lakáskultúra újságban találtam rá (pontosabban az újság honlapján, de sajnos olyan régi, hogy már az archívumban sem találni). A hozzávalókat óvatosan a spájz/hűtő/hentes kínálatához szoktam igazítani, de azért lényegében ragaszkodni szoktam az eredetihez.

Márpedig ehhez oldalas kell! Belátom nem könnyű szép húsos, sovány oldalast találni, nem árt szépen nézni a hentesre. Egyébként pedig igenis, egy malac nem csak karajból meg szűzpecsenyéből áll! Vannak más ízletes részei is, melyeket érdemes kipróbálni. Nagyon nem értek egyet azokkal a nézetekkel, hogy „oldalas: pfúj, azt nem szeretem”, meg azzal sem, hogy az ilyen részeket egyesek turkálják, piszkálják a tányéron! Nagyon tetszenek viszont pl. az igazi olasz konyha minden részt felhasználó nézetei. A témában ajánlom mindenki figyelmébe az Ennivaló Itália című rendhagyó útikönyvet. További hozzávaló a füstölt hús. Eredetileg füstölt comb szerepelne, de ezen nem szoktam fennakadni. Ami épp jól néz ki a hentesnél, azt szoktam megvenni. Ha tarja, akkor azt, de most épp ebből is az oldalas volt a legjóképűbb.



Tovább »

2006-12-05 11:09:24

Adventi készülődés - aszalt szilvás töltött dagadó

Valahogy az idén nincs (sincs) túlságosan adventi kedvem. Valamikor úgy október végén mindig nagy terveket szövögetek, hogy majd most, azután eljön a december eleje, és hussss. Rohannak a napok, nincs egy perc időm sem, ajándékot kell szerezni (brrr még a szó is borzasztó), bevásárlás, takarítás. A vége többnyire az, hogy nincs is kedvem az egészhez. Pláne mostanság. A család megfogyatkozott, a barátaim messzire költöztek. Így hát nem is lesz nagy felhajtás az idén sem. Őszintén szólva én még a karácsonyfához sem ragaszkodnék, de azt sajna nem tudom kikerülni, bár minden évben teszek némi elkeseredett kísérletet, hogy csak az udvari fenyőfát kelljen díszíteni, de valahogy egy szerencsétlen fácska mindig bekerül a házba (kezére kéne csapni az angyalkának azt hiszem). Belenézve a naptárba, megszeppenve látom, hogy holnap már jön a Mikulás (szerencsére a puttony már tele :o), és már csak két hétvége van az ünnepig. Ezt valóban jól be kell osztani, mert karácsonykor én bizony már csak a lábamat szeretném lóbálni a fotelban ücsörögve.

Tovább »

2006-10-17 14:23:35

Nagymama konyhája

Képeim rendezgetése közben vettem észre, hogy ezt az ételt még nem mutattam be, úgyhogy most legalább kipróbálom az új szerkesztőt is egyúttal.  

 



 

Tovább »

2006-10-13 15:43:45

Muszaka

a görög konyha közismert finomsága

Tovább »

2006-09-22 12:22:55

Mézes sertésszűz

Hogyan is kell tökéletesen időzíteni egy ünnepi ebédet? Úgy, hogy minden egyszerre legyen kész, és frissen tálalhassuk?

Tovább »

2006-05-03 13:01:08

Szülinapi finomságok

a "sose fogyunk le" jegyében!

Tovább »

2006-04-03 09:26:44

Húsvét előtti figyelmeztetés

Őszintén szólva a múltkori hétvégi főző maraton után nem nagyon volt kedvem főzőcskézni. Arra azonban ügyeltem, hogy a füstölt csülök főző leve időben átlényegüljön egy finom babfőzelékké! Szóval fontos figyelmeztetés következik, amely így húsvét előtt abszolut időszerű.

Tovább »

2006-03-27 16:03:26

Egy hiperhedonista hétvége...

... avagy hogyan szedjünk fel 3 kilót 2 nap alatt!

Tovább »

2006-03-13 13:51:08

Hétvégi sütés-főzés II.

Vasárnap, örül az ember az ágynak....

Tovább »

A blog rövid leírása

Útmutató: a receptek 4 személyre szólnak, ha mégsem, akkor ezt külön jelzem. Nekem egy elektromos, de nem hőlégkeveréses sütőm van, ezt vedd figyelembe!
Levcím: chilii@citromail.hu

Chilii És Csoki

Háztáji


Spájz


Merõkanál


Az én étlapom



http://rss.chilii.blogter.hu/