2010-11-08 15:30:00
Mivel az utóbbi időben mindenfelé sült kelbimbó receptekbe ütköztem, gondoltam kipróbálom, ha már úgyis szembe jött egy csomag az üzletben. Megmondom őszintén, kicsit bajban vagyok ezzel a recepttel. Én mindent úgy csináltam, ahogy a nagyok mondták. Megtisztítottam a kis golyókat, megmostam, leszárítottam, majd a nagyobbakat félbevágtam. Igen ám, de nekem a megadott idő alatt nem puhult meg rendesen, gondoltam bent hagyom még a sütőben egy kicsit, de így sem. Azután az egészet áttettem egy serpenyőbe és még úgy is sütöttem, de az én ízlésemnek még így is túl „ress” lett. Azt hiszem legközelebb picit előgőzölöm a kelbimbót, vagy kisebbre aprítom, de az is lehet, hogy sütőzacskóval fogok próbálkozni, minden esetre várom a javaslatokat is. A szalonna viszont nagyon bejött. Vonalaimra is tekintettel egy külön grill serpenyőben ropogósra sütöttem a bacon szeleteket, majd papírtörlővel leitattam a maradék zsírt is (szerencsések ezzel ne vacakoljanak). Így vágtam azután apróra, és szórtam meg vele a kelbimbót.

Tovább »
- Írta: chilii&csoki
- Hozzászólások: 15
Címkék: körítés, recept, zöld
2010-11-03 22:39:58
Seafalconnak: "Hajósok lakomája - zöldkáposzta sült kolbásszal. Ennek az ételnek nagyon fontos szerepe van a brémai hajósok hagyományos lakomáján, melyet a tradíció szerint 1545 óta február második péntekén tartanak a városházán. Ilyenkor a hajótulajdonosok és a tengerészek búcsúlakomájára emlékeznek, melyet minden évben akkor rendeztek, amikor a hajók a téli pihenő után újra kifutottak a tengerre. A meghívottak – akiknek az alapszabály szerint csak egyszer van joguk részt venni a rendezvényen – szigorúan frakkban, fekete mellényben és fekete nyakkendővel kötelesek megjelenni. A lakomán régi hajósételeket tálalnak fel. Az első fogás a tyúkhúsleves, utána jön a tőkehal, amelyhez külön a hajósok lakomájára főzött tengerészsör jár. A főfogás előtt, amely a már említett zöldkáposzta zsíros kolbásszal, gesztenyés füstölt hús kerül az asztalra sült krumplival, s ha valaki netán nem szereti, kaphat borjúsültet sült szilvával. Utóételként rigai füstölt rombuszhalat és sajtot hoznak. A tengerészsörön kívül a Rajna mellől és Bordeaux-ból származó bort isznak. Minden vendég helyén van egy ezüstszínű sós és egy arany borsos zacskó – emlékéül azoknak az időknek, amikor ezek a fűszerek még olyan drágák voltak, hogy a vendégeknek magukkal kellett hozniuk a lakomára. A rendezvény végén körbehordják a Tengerészek Házának perselyét, melybe a vendégek beledobhatják nagyvonalú adományaikat, ezzel az öreg kapitányoknak és özvegyeiknek gyűjtenek. A délután három órakor kezdődő lakoma öt óra múlva, pontban este nyolckor ér véget" Kulinária - Európai konyhaművészet, Németország
A mi kertünkben nem érzik jól magukat a „fejes” növények, így a hagyományos fejes káposzta sem fejesedik be, ezért nem érdemes vesződni vele. Tavasszal találtam egy csomag érdekes káposzta magot, ami nem fejet, hanem hosszú szárán húsos leveleket növeszt. Gondoltam ezt ki kell próbálni, és bejött. Ezt a káposztát az első éjszakai fagyok teszik különösen ízletessé, fagytűrő, -15 C fokig kint lehet hagyni a kertben. Vadhúshoz és kolbászhoz remek körítés.
Nemrég Alouettével is diskuráltunk valahol a téren a zöldkáposztáról, de vasárnap, amikor is végre terítékre került a növényzet, sehol sem találtam, hogy hol. Így azután halvány emlékeimre, egy fotóra és a könyvre támaszkodva végül így készítettem el.

Tovább »
- Írta: chilii&csoki
- Hozzászólások: 15
Címkék: körítés, recept, zöld
2010-03-04 21:40:01
Talán már feltűnt, hogy nem nagyon sütögetek nagydarab véres húsokat, sokkal inkább kedvelem a lassú tűzön, finom itókában párolt étkeket. Ezekkel nincs különösebb gond, sosem kell aggódnom, hogy sikerül-e, ráadásul ezeket mindenki szereti, ellentétben a félig vagy alig átsütött húsokkal. Az egyben párolt nagyobb húsok is biztosan finomak, de drága dolgokkal nem szívesen kísérletezem, márpedig egyben sütésre/párolásra általában a nemesebb részek az alkalmasak. Így történhetett, hogy annak idején sokáig halogattam az első adag szarvas comb elkészítését, hiába sürgetett a nép, hogy meg kéne már csinálni, még megromlik (na ja, a fagyasztóban!)! Hiába, óvatos duhaj vagyok, vártam a tökéletes receptre. Egy szép napon aztán rám köszönt a szerencse, Mamma közkinccsé tette a ragu receptjét. Mivel előtte még sosem volt dolgom vadhússal, a citromhéjat furcsának találtam benne, de az én különbejáratú séfem megerősítette, hogy csak reszeljem bele nyugodtan, sőt, szokták azt narancshéjjal is fűszerezni. Na több sem kellett, kipróbáltam narancshéjjal és borókabogyóval fűszerezve is, így is, úgy is nagyon bejött.

Tovább »
- Írta: chilii&csoki
- Hozzászólások: 29
Címkék: körítés, recept, vadhús
2009-11-14 09:49:47
Szerda este ázottan, fázottan értem haza, és jó kedvre csak az adott okot, hogy csütörtök-péntekre szabaddá tettem magam. Ennek egyik oka a birsalmasajt szerencsésen el is készült, sikerült megúsznom két kisebb vízhólyaggal.
Azonban szerda este találtam egy furcsa kis kupacot a konyha sarkában.
- ???
– Ez az idei céklatermés.
– Ez mind?
– Ja!
Bevallom, jobb időkben az ilyen méretű gubicsokat a tyúkoknak adtuk, de egy ilyen aszályos nyár után meg kellett becsülni azt a marék „bébi céklát”. Mivel a cékla erősen színez, én általában tartózkodom más összetevőkel való kombinálásától, de most ott lapulnak a pincében az ominózus lila répáim, amik ugye húslevesbe nem valóak, és további nézelődés után találtam még lila hagymát is. Több sem kellett, ezeket mind megpucoltam, nagyjából azonos méretűre daraboltam és sütőzacskóba dugtam őket. Isteni köret lett belőlük a csülök mellé.

Tovább »
- Írta: chilii&csoki
- Hozzászólások: 4
Címkék: kertész, körítés, nemcsakkecskéknek, recept
2009-10-31 13:41:24
Régóta kiszemeltem már ezt a receptet az Olasz Kulináriából, és ha már a gombóc lett az e havi VKF téma, kézenfekvőnek tűnt ezt készíteni köretként a vaddisznópörkölthöz.
A dél-tiroli konyhában a kenyér nemcsak az étkezések kísérője, fontos levesmártogató, de egy másik specialitásnak is alapvető hozzávalója: a kenyérmaradékokat és a száraz zsömlét ugyanis nem dobják ki, ebből készítik a kedvelt gombócokat. A változatosságról a gombóc tésztájába kerülő különféle adalékok gondoskodnak. Akad tartalmasabb, például szalonna vagy sajt, és soványabb (de ugyanolyan tradicionális), mint a hagyma, a paraj vagy a gomba. Igazi csemege a céklagombóc, amit barna vajjal és reszelt parmezán sajttal tálalnak.

Tovább »
- Írta: chilii&csoki
- Hozzászólások: 4
Címkék: körítés, recept, vadhús, vkf olaszkonyha
További körítés bejegyzések a Blogteren