Mostanában nem volt szerencsém disznóvágáshoz, viszont nagyon szerettem volna saját kolbászt tölteni, illetve az alábbi szalámi receptet kipróbálni. Az igazsághoz hozzá tartozik, hogy korábban sosem én ízesítettem a kolbászt, hanem az öcsém, viszont a séf úr nagyon tud, úgyhogy magasan volt a léc. Jelentem sikerült! Ahogyan azt Garfield macska mondaná, „rájöttem, az öndicséret nem büdös”! Utólag sem változtatnék semmit a receptemen, szerencsére gondosan jegyzeteltem, hogy miből mennyit használtam. (kivéve, ha Zsunak készíteném, mert akkor természetesen fűszerkömény nem kerülne a kolbászba)
Mi a Metroban vásároltunk be a projekthez, szerencsémre mindent megkaptunk egy helyen, amire csak szükségünk volt. A Solvent által forgalmazott belekkel teljesen elégedett voltam. Kis műanyag pohárkában kapható konyhakész sózott sertés vékonybél és marha vastagbél is. Ami a tartósítást illeti, semmilyen mesterséges tartósítót nem használtam. Egy korábbi Bűvös Szakács cikk nyomán kezeletlen tengeri sót (tehát nem jódozottat!) vettem. Mivel ez elég durva szemű volt, kávédarálón finomítottam rajta, mint ahogy a fűszereket is azzal őröltem meg. A felhasznált hús 2/3-ad része lapocka, 1/3-ad része apróhús volt, a szalonna aránya pedig kb. 30 %.
Amikor múlthéten a kocsonyának valót gyűjtöttem be a hentesnél, láttam, hogy kedvező áron van nagyobb méretű kacsamell. Némi habozás után vettem egy 80 dekás példányt, hogy finom kacsabefőtt legyen belőle. Végeztem egy kis kutatómunkát, és arra jutottam, hogy én nem szeretném órákig főzögetni, így azt a rendkívül költség hatékony módszert választottam, hogy alufóliával lefedett tepsiben bedugtam az ebédre szánt töltött hús mellé a sütőbe. Mire az ebéd elkészült, a kacsa is jól átsült, ezután már csak bő fél órát kellett kis lángon főzni.
A tányéron is látszik, hogy nem most készült, ciki is tudom, de annyira finom volt, és banánkenyér receptekből sohasem elég! Amikor először láttam Bill Granger sydney-i szakács műsorát a Spektrum tévén, bevallom nem nyűgözött le. Persze én Jamie Oliver lendületességét vártam volna, ehhez képest ez a pasi végtelenül nyugodt, csöndes, halk szavú embernek tűnik, nem is tudom, hogyan vezethet el egy konyhát (pedig több is van neki). Azután jött az új sorozata, melyben már nem otthon főzött, hanem keresztül-kasul bejárta Ausztráliát, és ahányszor csak belebotlottam az ismétlésekbe (immáron a Tv Paprikán is), egyre jobban megkedveltem.
Amikor megtudtam, hogy nálunk is megjelenik az egyik könyve, rögtön fel is írtam a kívánságlistámra, azután a Mikulás volt oly kedves, meglepett vele. Első lapozásra is rögtön feltűnt, hogy mennyire használható, házias receptek vannak benne, a hátsó borítón azután meg is találtam a magyarázatot: „Otthon, nálunk a konyhában tanultam főzni, ezért egyszerűek és ösztönösek az ételeim.”. Igaz, hogy Ausztrália egy másik féltekén fekszik, mégis a legtöbb felhasznált alapanyag beszerzése itthon sem ördöngösség. Nekem ugyan kicsit sok a tengeri kütyüs recept, de mint tudjuk nekem az 1 is sok, viszont ahhoz képest, hogy szigetországi pasi, igazán nem esett túlzásba. A receptekhez csodás fotók is társulnak, éhesen nem is ajánlott belenézni. Sőt neki elhittem, hogy a sárgaborsó leves is ehető – naná, hogy rántás nélkül!
Nincs mese, ez tömény csoki. Ha egy darabig nem eszem csokit, előbb-utóbb rám tör a leküzdhetetlen vágy, és akkor nincs mit tenni, orvosolni kell az elvonási tüneteket. Ez a recept pedig tökéletesen alkalmas a feladatra. Cserkénél találtam, és jól kipróbáltam. Többször is. Többféleképpen is. Mert ez a kis csoda ízesíthető is ám, mondjuk egy kis chili porral, reszelt narancshéjjal, miegymással. Egyszer ropogós karamell darabkás csokival is kipróbáltam, de sajnos reményeim elolvadtak a csokiban. Egy bajom volt csak vele, ami nyilván az én mohóságomból és türelmetlenségemből fakad, mégpedig az, hogy sosem sikerült épkézláb szeletekre vágni, mert sosem voltam képes elég ideig bent hagyni a hűtőben. Ezért most azt találtam ki, hogy a masszát 6 kis tálkába adagoltam, így hat adag krémcsoki tortácska készült.
Talán elfér még egy lencserecept így év elején, még akkor is, ha bevallom, hogy ez nem az újévi lencsénk volt (akkor anyukám levesét ettük a szépség és gazdagság érdekében), hanem még karácsony előtt készült. Van nekem ez a csodás könyvem Rick Stein-től, a Francia Odüsszeia, amit nagyon szeretek, és többet is kellene forgatnom. Már rögtön a megismerkedésünkkor felfigyeltem erre a receptre, de elsőre bonyolultak tűnt hasaalja szalonnát pácolni, még Rick mester is azt írta, hogy nem tud hozzá salétromot szerezni. Nemrég azonban olyan szépséges bőrös császárhúsok kellették magukat a hentesnél, hogy nem tudtam ellenállni. Persze még ott volt a száraz pác kérdése, de végül megtaláltam a megoldást.
Nálunk is kapható kész sonkapác fűszer. Kétfélét találtam, az egyikre anyukám azt mondta, hogy már használt olyat és nem volt tőle elájulva. A másik lényegesen drágább, azonban mégiscsak Herbária termék, ami bizakodásra adott okot, nem is csalódtam benne. Igaz, hogy a 200 grammos dobozból ezúttal csak 14 grammot használtam fel, de a maradék sem fog kárba veszni, mert majd jól belepácoljuk a húsvéti sonkának valót. Amikor már minden hozzávaló otthon volt, akkor szembesültem még egy problémával. A recept szerint 4 órán át kell pácolni a szalonnát. Vagyis, ha ebédre szeretném tálalni, akkor déli 12 - 4 óra pácolás - közel 2 óra főzés = hajnali 6 óra. Végül este, lefekvés előtt sóztam be a húst és betettem a hűtőbe.
Szóval volt ez a tök dolog. Az öcsém hozott egy csomag magot, azután elültette. Az öt szem magból három kelt ki, majd összesen három tök kezdett el fejlődni, igaz végül a mérlegelésnél mindegyik meghaladta a 30 kilót. Be kell vallani, hogy kis családban az ekkora tökök konkrétan nem túl praktikusak.
Ha az ember belevájja a kést, nincs megállás, garantáltan legalább egy hétig tök lesz tökkel az étlapon, és még így is jut belőle a tyúkudvar lakóinak. Ettük sütve, sütöttem kenyérbe, főztem levesnek, risottonak, gnocchinak…. A leves receptje azért fontos nekem, mert az öcsém igen ritkán árul el receptet, és ez tőle van.
Ez a gazdag, sötét színű gyümölcskenyér annyira jól sikerült, hogy nekem alig jutott belőle. Pedig a recept előírásai szerint két kis formában sütöttem meg, igaz nincs két 18 cm átmérőjű kerek formám, így lett egy kis kerek és egy kis szögletes gyümölcskenyerem. Az egyiket anyukámnál helyeztem el, a másikat a páromnál, mit mondjak, kecskékre a káposztát tipikus esete. Ebben a süteményben a gyümölcs és a tészta aránya majdnem egy az egyhez, nagyon gyümölcsös. Elvileg légmentesen becsomagolva 3 hónapig is elállna, na de itt három napot sem élt túl. Béke morzsáira.
Mivel az utóbbi időben mindenfelé sült kelbimbó receptekbe ütköztem, gondoltam kipróbálom, ha már úgyis szembe jött egy csomag az üzletben. Megmondom őszintén, kicsit bajban vagyok ezzel a recepttel. Én mindent úgy csináltam, ahogy a nagyok mondták. Megtisztítottam a kis golyókat, megmostam, leszárítottam, majd a nagyobbakat félbevágtam. Igen ám, de nekem a megadott idő alatt nem puhult meg rendesen, gondoltam bent hagyom még a sütőben egy kicsit, de így sem. Azután az egészet áttettem egy serpenyőbe és még úgy is sütöttem, de az én ízlésemnek még így is túl „ress” lett. Azt hiszem legközelebb picit előgőzölöm a kelbimbót, vagy kisebbre aprítom, de az is lehet, hogy sütőzacskóval fogok próbálkozni, minden esetre várom a javaslatokat is. A szalonna viszont nagyon bejött. Vonalaimra is tekintettel egy külön grill serpenyőben ropogósra sütöttem a bacon szeleteket, majd papírtörlővel leitattam a maradék zsírt is (szerencsések ezzel ne vacakoljanak). Így vágtam azután apróra, és szórtam meg vele a kelbimbót.
Seafalconnak: "Hajósok lakomája - zöldkáposzta sült kolbásszal. Ennek az ételnek nagyon fontos szerepe van a brémai hajósok hagyományos lakomáján, melyet a tradíció szerint 1545 óta február második péntekén tartanak a városházán. Ilyenkor a hajótulajdonosok és a tengerészek búcsúlakomájára emlékeznek, melyet minden évben akkor rendeztek, amikor a hajók a téli pihenő után újra kifutottak a tengerre. A meghívottak – akiknek az alapszabály szerint csak egyszer van joguk részt venni a rendezvényen – szigorúan frakkban, fekete mellényben és fekete nyakkendővel kötelesek megjelenni. A lakomán régi hajósételeket tálalnak fel. Az első fogás a tyúkhúsleves, utána jön a tőkehal, amelyhez külön a hajósok lakomájára főzött tengerészsör jár. A főfogás előtt, amely a már említett zöldkáposzta zsíros kolbásszal, gesztenyés füstölt hús kerül az asztalra sült krumplival, s ha valaki netán nem szereti, kaphat borjúsültet sült szilvával. Utóételként rigai füstölt rombuszhalat és sajtot hoznak. A tengerészsörön kívül a Rajna mellől és Bordeaux-ból származó bort isznak. Minden vendég helyén van egy ezüstszínű sós és egy arany borsos zacskó – emlékéül azoknak az időknek, amikor ezek a fűszerek még olyan drágák voltak, hogy a vendégeknek magukkal kellett hozniuk a lakomára. A rendezvény végén körbehordják a Tengerészek Házának perselyét, melybe a vendégek beledobhatják nagyvonalú adományaikat, ezzel az öreg kapitányoknak és özvegyeiknek gyűjtenek. A délután három órakor kezdődő lakoma öt óra múlva, pontban este nyolckor ér véget" Kulinária - Európai konyhaművészet, Németország A mi kertünkben nem érzik jól magukat a „fejes” növények, így a hagyományos fejes káposzta sem fejesedik be, ezért nem érdemes vesződni vele. Tavasszal találtam egy csomag érdekes káposzta magot, ami nem fejet, hanem hosszú szárán húsos leveleket növeszt. Gondoltam ezt ki kell próbálni, és bejött. Ezt a káposztát az első éjszakai fagyok teszik különösen ízletessé, fagytűrő, -15 C fokig kint lehet hagyni a kertben. Vadhúshoz és kolbászhoz remek körítés.
Nemrég Alouettével is diskuráltunk valahol a téren a zöldkáposztáról, de vasárnap, amikor is végre terítékre került a növényzet, sehol sem találtam, hogy hol. Így azután halvány emlékeimre, egy fotóra és a könyvre támaszkodva végül így készítettem el.
Kugelhopf á l’alsacienne, vagyis Elzászi kuglóf. Mostanában kuglófos hangulatom van. Néha elkap a nosztalgia, és ilyenkor kuglófok sülnek szépen sorban. Ez különösen finom volt, jó dús kelt tészta mazsolával. Kár, hogy elfogyott. Ennél a kuglófnál a formát szeletelt mandulával hintettem be, ami jól mutat a kész süteményen.
Valamikor a nagyapám kertjében állt egy fügefa. Vagy inkább bokor. Sajnos azonban itt észak-magyarországon nem érik be a füge. Télen csúnyán elfagy, tavasszal későn indul be, és így ősszel nincs termés, ezért aztán sokáig nem is találkoztam friss fügével. Ha mégis, akkor meg olyan drága volt, hogy süteményre nem is gondolhattam. Most azonban a véletlen utamba sodort fél kiló friss fügét, amiről azonnal tudtam, hogy ebben a régóta kiszemelt receptben fogja végezni.
Natúr görög joghurt nincs minden sarki közértben, de ez nem lehet akadály, ha már egyszer van fügénk! Kb. fél liter sima joghurtot (teljesítési segédem finom joghurtot készít házilag) sűrű szövésű textilen keresztül lecsöpögtettem és már kész is volt a sűrű, krémes görög joghurt.
Ha már az egész gasztroblog szféra céklalázban ég, én sem maradhattam ki. Első idei céklás receptem rendhagyó módon egy desszert. Egyszer láttam a Tv Paprika egyik műsorában egy hasonló receptet, ami elsőre meghökkentő, de jobban belegondolva, ha létezik répatorta, cukkínis, sütőtökös sütemény, akkor miért épp céklásat ne lehetne sütni. Egyébként én elárulom, ha nem áruljuk el előre, hogy cékla van benne, senki sem fog rájönni. Érdekes módon ez a sütemény másnap még finomabb volt, mint frissen. Egy kis vajjal remek vasárnapi reggeli lett belőle.
Még az előző pénteken vettem egy kiló szilvát a piacon, ami végül ott landolt a hűtőszekrény fiókjában. Az igazság az, hogy nem jól választottam, elég éretlen szilvát sikerült kifognom. Szidom én folyton a piaci kereskedőket, de be kell látnom, a kereskedő csak azt viheti piacra, amit a termelő elad neki, és ha a termelő éretlenül szedte le a szilvát, akkor nekem kellene jobban odafigyelnem, csak sajnos a piacon nálunk nem lehet megfogni, megvizsgálni a portékát. Valamit azonban kezdenem kellett a szilvával, szétnéztem hát a régi újságjaim között és kiválasztottam két egyszerű receptet, majd megkértem az öcsémet, hogy bökjön rá valamelyikre. Ő ezt a diós sütit választotta. Egyszerű kevert tészta, a hozzávalókat a tejfölös pohárral kell kimérni, gyorsan összekeverni és már mehet is a sütőbe, még a robotgépet se kell elővennie annak, akinek darált diója van kéznél. Mondjuk nekem nem volt, így 5 perccel tovább tartott a művelet.
Vége felé közeleg az őszibarack szezonja, de hála a széles fajtaválasztéknak, még most is érik barack, úgyhogy még nincs késő feltenni az idei nyár egyik legkedvesebb süteményét, az őszibarackos rétest. Gyors, nincs vele sok macera, és nagyon finom. Volt egy megérzésem, arról, hogy az amaretti keksz jól fog passzolni hozzá, és igen! Annak érdekében, hogy a gyümölcs ne áztassa el a rétestésztát, kell valami, ami felissza gyümölcs levét. Ehhez gyakran használnak zsemlemorzsát, de arra gondoltam, hogy kipróbálok valami mást. A mandulás keksz nagyszerűen illett az őszibarackoz, és sejtésem szerint szilvás réteshez is passzol, de az idén már nem lesz több szilvánk.
A hónap első vasárnapján régiségvásárt rendeznek a városban. Mérhetetlen mennyiségű limlom, kacat keres gazdát arcpirító áron, úgyhogy üres kézzel, de annál éhesebben értünk haza délben. Ilyenkor jól jön egy olyan recept, ami maximum egy óra alatt elkészül. Ha van francia puy-i lencsénk és egy kis kolbásztartalékunk, akkor nyert ügyünk van. A puy-i lencse Velay vidékén terem, márványos zöld színű, nem kell előre beáztatni, mégis 30-40 perc alatt tökéletesen megpuhul. Így csak arról kell gondoskodnunk, hogy teljesítési segédünk időben kivegye a kolbászt a fagyasztóból. A Corában nagyon finom, különböző ízesítésű, vékonybélbe töltött sütnivaló kolbászra lehet szert tenni, bár toulouse-i kolbász pont nincs. Ezúttal magyaros paprikás és német kolbászt kaptam, fele-fele arányban használtam.
Elnézést kell kérnem az elmaradásért, megkésve bár de törve nem, végre összállt a sorsolási bizottság, megtaláltam az alkalomnak legmegfelelőbb, igazán stílusos sorsolási "gömböt", és megtörtént aminek meg kellett történnie. Íme a nyertes:
Kedves Kada Éva nevű olvasóm, légyszíves küld el a postacímed a chilii@citromail.hu e-mail címre, hogy elküldhessem a könyvet.
Nincs mit ragozni rajta, valami isteni volt. Azért a szilvaárusokkal nem árt vigyázni, sok helyen éretlenül szedik le a szilvát a termelők, a nagyobb haszon reményében, pedig a szilva nem utóérő gyümölcs. Ha a piacon nem engednek válogatni, keressünk másik standot, vagy ültessünk szilvafát!
Időjárás ide vagy oda, a cukkíniben meg lehet bízni. Mindig bőségesen terem, ezért azután folyton új receptet kell keresnem, nehogy ráunjunk. Így került képbe ez az igen ízletes olasz recept. Szerintem hidegen és melegen egyaránt finom, érdemes kipróbálni.
Amióta itt a blogtéren bevezetésre került, hogy csak regisztrált felhasználók kommentlhetnek, egyre kevesebb visszajelzés érkezik a téren túli világból. Pedig én kíváncsi ember vagyok, felettébb érdekelne, hogy kik olvasnak, miért olvasnak, tetszik-e egyáltalán amit írok. Ezért, bár világ életemben amolyan sorból kilógós fajta voltam, most be kell, hogy adjam a derekam, és ha a hegy nem jön Mohamedhez, akkor Chilii kénytelen menni a Facebookra. Sőt odáig vetemedett, hogy beszerezte az alant látható jutalomkönyvecskét is, melyet kisorsol a jelentkezők között.
Szóval kedves Cserke és a többiek, mostantól szabad az üzenő felület a fészbukon! Ja és mondjuk sorsolás augusztus 28. napján!
Az idei lekvárfőző projekt hasonló sikerrel zárult, mint a tavalyi, csak talán mégtöbbetettemLorienéknél, ki is lengett a mérleg rendesen, amikor hazaértünk. A közös főzőcske meghozta a kedvem a tésztagyúráshoz, úgyhogy talán gyakrabban fog ezután itthon is házi tészta kerülni az asztalra. Mostanában nem sokat főzök, az íráshoz meg még annyi ihletem sincs, de ezt a szombati ebédet mindenképp le kell jegyezzem. Egyrészt nagyon finom volt, másrészt ezt a receptet olyan régóta ki szerettem volna próbálni, hogy időközben el is veszett. Egy kis ovális alakú receptes füzetben volt (Sós főtt tészták címmel) amelyet teljesítési segédem többszöri felszólítás ellenére sem tudott előadni. Nem volt mit tenni, végül rákérdeztem egy fórumon, hogy nincs-e meg valakinek, s lőn, egy órán belül megkaptam, hálás köszönet érte. Itt-ott finomítottam, ízesítettem rajta, úgyhogy ez már egy egészen egyéni verzió!
A héten boldog tulajdonosa lettem egy szilikonból készült bonbon öntőformának. Aki rendszeresen jár Tagore szilikontudós képző tanfolyamára, az már tudja, hogy az occó kínai szilikontól óvakodni kell, ezért amikor az üzletben közelebbről szemügyre vettem a dobozt, az egyik szemem sírt, a másik nevetett, mert a termék nem kínai, és ezt az ára is tükrözte. Túl az első teszten viszont, tényleg azt mondhatom megérte az árát.
Régóta nézegetem már a különféle sajttorta recepteket, de eddig a sajtkrém ára elriasztott a kipróbálástól, mert ugye a legtöbb recept a klasszikus Philadelphia sajtkrémet ajánlja, ami a szükséges mennyiségben szinte megfizethetetlen. A magam részéről egy alapvető hozzávalót nem helyettesítek, inkább lemondok a projektről (pl. soha az életben nem vetemednék arra, hogy vajkrémből csináljak tiramisut, inkább ne egyek soha), nemrég azonban azt olvastam valahol, hogy az Aldiban van egy egész jó minőségű sajtkrém, megfizethető áron. Már csak el kellett zarándokolnom érte a város legszélére. A tipp bevált, köszönet érte bárkitől is származott, a 200 g-os doboz 215.-Ft volt ha jól emlékszem, és a torta nagyon jól sikerült, morzsa sem maradt belőle.
Hahó, itt vagyok! Most, hogy a legfőbb akadály elhárult, ideje előhúzni valamit az elmúlt hetek terméséből. Igazság szerint a szép, napos, meleg áprilisi napok egyfolytában grillezni csábítottak, úgyhogy nagy gasztronómiai teljesítményekről nem számolhatok be, többnyire tarjaszeletek és kolbászok pirultak a faszénen, illetve a bográcsot is elővettem már egy kakaspörkölt erejéig.
No de itt volt ez a pástétom, ami annyira bejött, hogy biztosan nem utoljára készült! Legközelebb azonban biztosan teszek még bele egész zöldbors szemeket, és még apróbb kockákra vágom majd a húst. Friss, ropogós héjú kenyérrel és salátával, vagy akár kaláccsal is ehetjük, finom reggelire és vacsorára egyaránt, kellően vékonyra szeletelve pedig szendvicsbe is rejthetjük. Hűtőben akár 7 napig is elállna, bár erről nem sikerült meggyőződnöm. Nem mellesleg pedig igen kevés energia befektetést igényel.
Már a karácsonyfa alatt tudtam, hogy ezt a tortát meg kell sütnöm. Volt is egy csomag szilva még a fagyasztóban, de azt váratlanul begombócolták, ezért egy időre le kellett mondanom a szilvatortáról. Azután rábukkantam azokra a kerek, kemény húsú szilvákra amiket ilyentájt importálnak a világ túlsó feléről. A recept szerint 1 kiló szilva kellene, és a feléből lekvárt kell főzni, de tekintve, hogy ősszel isteni szilvalekvárt főztek a teljesítési segédeim, arra gondoltam, hogy nem veszek csak fél kiló szilvát, és a töltelékhez a lekvárt fogom használni.
Hozzá is láttam, de rögtön az elején elakadtam, mert a fordítás, finoman szólva is pontatlan. Úgy kezdődik, hogy diónyi vaj, 1 adag édes piskótatészta (lásd a 352. oldalt)… A felett, hogy már a fényképen is jól látszik, hogy itt nem piskótatésztára van szükség, hanem omlós tésztára, most nagyvonalúan szemet hunynék, mert nem ez itt a legnagyobb baki! Ugyanis amint ellapozok az ominózus 352. oldalra, ott a „hagyományos édes omlós tészta” receptjét találom, tehát az előbbi következtetésem helytálló. Viszont amit nem értek, hogy mennyi az egy adag??? Mert a megadott mennyiségből 1 kg-nál is több tészta lesz, ami nyilvánvalóan sok egy piteformához. Őszintén megvallom, én végül a már bevált Pierre Hermé féle omlós tésztát választottam.
A töltelék mennyiségét is korrigáltam, figyelemmel arra a körülményre, hogy az én kivehető aljú piteformám kisebb, mint a receptben megadott. Mindezen nehézségek azonban rögvest a feledés homályába merülnek, amint az ember megkóstolja az első falatot.
Talán már feltűnt, hogy nem nagyon sütögetek nagydarab véres húsokat, sokkal inkább kedvelem a lassú tűzön, finom itókában párolt étkeket. Ezekkel nincs különösebb gond, sosem kell aggódnom, hogy sikerül-e, ráadásul ezeket mindenki szereti, ellentétben a félig vagy alig átsütött húsokkal. Az egyben párolt nagyobb húsok is biztosan finomak, de drága dolgokkal nem szívesen kísérletezem, márpedig egyben sütésre/párolásra általában a nemesebb részek az alkalmasak. Így történhetett, hogy annak idején sokáig halogattam az első adag szarvas comb elkészítését, hiába sürgetett a nép, hogy meg kéne már csinálni, még megromlik (na ja, a fagyasztóban!)! Hiába, óvatos duhaj vagyok, vártam a tökéletes receptre. Egy szép napon aztán rám köszönt a szerencse, Mamma közkinccsé tette a ragu receptjét. Mivel előtte még sosem volt dolgom vadhússal, a citromhéjat furcsának találtam benne, de az én különbejáratú séfem megerősítette, hogy csak reszeljem bele nyugodtan, sőt, szokták azt narancshéjjal is fűszerezni. Na több sem kellett, kipróbáltam narancshéjjal és borókabogyóval fűszerezve is, így is, úgy is nagyon bejött.
A nagy spenót kontra sóska párharcban nálam mindig is a spenót állt nyerésre, méghozzá annak az éles logikának a mentén, hogy „létezik az a fokhagyma mennyiség, amivel ehetővé lehet tenni”! Különösebben nem lelkesedtem érte, de ha választani kellett, mindig a spenótra szavaztam, önként azonban sosem nyúltam volna érte.
Tavalyi nyaralásunk alkalmával, aztán véletlenül belebotlottam egy spenótos tésztába, ami ízlett. Azért is lepődtem meg, mert ez egy - nincs mit szépíteni rajta – zacskós tészta volt. Mert az úgy van T. Bíróság, hogy a szegény turista a méreg drága Svájcban inkább költi vonatozásra a pénzét, mint étteremre, így azután esténként végig próbáltuk a svájci zacskós tészta repertoárt a kempingben. A spenótos különösen jónak bizonyult, fel is jegyeztem hát az összetevőket, és megpróbáltam itthon rekonstruálni az ételt. Többszöri kísérletet is folytattam, ez a mostani lett a legjobb, úgyhogy mostanra megérett a publikálásra.
Megjegyzendő, hogy most a Lidl-ben vásároltam be hozzá, így egyrészt a 4 adag étel ára bőven 800 forint alatt maradt, másrészt sikerült megtapasztalnom, hogy létezik olyan fagyasztott spenót is, nem krémmé van passzírozva, hanem csak apróra van vágva, ami szvsz még gusztusosabb is. Az egyetlen dolog, ami nincs a fent nevezett üzletben az a parmezán. Hála azonban a hétvégi Kocsonyafesztiválon feltűnt sajtárusnak sikerült feltöltenem a készletet, méghozzá helyi viszonylatban kedvezőnek számító, bár korántsem baráti áron. A parmezánt azonban nem sajtnak, hanem fűszernek kell tekinteni, ez adja a szósz lényegét, szóval ezt nem szabad kihagyni, és különben is, 4 dekánál nem reszeltem le többet semmiképp sem. A képen látható tésztát korábban vettük, szintén a Lidl-ben, de ez egyszeri akció volt, helyette a farfalle (pillangó vagy csokornyakkendő, kinek hogy) tésztát tudom ajánlani, az eredeti is abból készült egyébként.
Gyerekkoromban sokszor ettem rizsfelfújtat. Szerettem is, bár a pudingporból készült „öntet” nem volt a kedvencem, ahogy szörppel nyakonöntés sem, én inkább magában ettem a finom sült rizst. Talán újra divatba jött ez az édesség, nem tudom, de egyre másra találkozom receptekkel, csak mostanában valahogy nem felfújtnak hívják, hanem rizspudingnak vagy rizstortának, sült rizsnek. Ez a mostani is torta néven futott a Nagy Süteménykönyvben, amit a karácsonyfa alatt találtam.
..., hogy ha mindenből kettőt vihetnék, melyik lenne? Nehéz ügy, mert csak a szakácskönyveim száma üti a százast (jujj, nem is tudom be szabad-e ezt vallani). Szóval arra jutottam, hogy mindenképp szomszédos szigetekre kell költöznünk, mert csak kettő az kevés, és ha majd a többiek átjönnek vacsorára hozzám, akkor majd jókat cserélgetünk. Minden esetre magammal vinném a Fűszerenciklopédiámat és a Szakácsok könyvét, aztán majd jól kölcsönkérem Tamkától azt a toszkánásat.
A sors keze tegnap ismét lecsapott a tyúkudvar lakóira, két kakas mínusz a végeredmény. Innen is üzenem annak a némbernek, aki az ónodi vásáron a 20 előnevelt tyúk csibe csomagban 14 kakast sózott rá az anyámra, hogy rossz vicc volt! Aki pedig tudja, miként lehet megkülönböztetni a leendő tyúkokat a kakasoktól, az világosítson már fel, legyen olyan kedves, hogy tavasszal magam ellenőrizhessem a szállítmányt.
Fentiek ismeretében nem csoda, hogy tojás alig van, viszont bővelkedünk a kakashúsban. Leves, pörkölt már kilőve többszörösen is, úgyhogy elő kellett vennem a francia vidéki konyha klasszikusát, a coq au vint. Ez ugyan már szerepelt évekkel ezelőtt a blogban, viszont vagy ez, vagy semmi, és akkor különben sem fotóztam le, most meg igen. Kicsit változtattam is a recepten, az akkori feljegyzéseim alapján most jóval több gomba került bele. Most is megnéztem több receptet, mint akkor, sőt azóta bővült is a könyvtáram a Szakácsok könyvével. Ez a mértékadó szakirodalom azt állítja, hogy vétek egy éjszakára borba áztatni a jószágot, mert az kiszárítja a húsát. Megfogadtam a tanácsot, viszont más receptekből más tanácsokat fogadtam meg, így történhetett, hogy a sok cucc bele sem fért a legnagyobb lábasomba.
Útmutató: a receptek 4 személyre szólnak, ha mégsem, akkor ezt külön jelzem. Nekem egy elektromos, de nem hőlégkeveréses sütőm van, ezt vedd figyelembe!
Levcím: chilii@citromail.hu
Vadászpite - Szóval a mesés szombati leves után ott állt a hűtőben még közel fél kiló vaddisznóhús. Leveles tésztába gondoltam bugyolálni valami módon, és épp receptet kerestem hozzá, amikor csörgött a telefonom. ...
Miszter és Möszjő avagy a nagyon csokis torta - Hétvégén a köz felkiáltott, hogy már három hete nincs egy rendes süti (ezek szerint a múltheti vajaskeksz ismétlés nem volt rendes süti), és kéne már valami csokis. Annak idején amikor először láttam a Spektru...
Eper is meg torta is! - Fénykép is meg útmutató is a tökéletes desszerthez. Ezt a receptet legkedvesebb Krisztina barátnőmtől kaptam. Nálunk akkora siker, hogy egész nyáron ezt követelik tőlem. Eperrel, málnával, ribizlivel, vagy vegyes ...
