2011-01-19 20:15:49
A tányéron is látszik, hogy nem most készült, ciki is tudom, de annyira finom volt, és banánkenyér receptekből sohasem elég! Amikor először láttam Bill Granger sydney-i szakács műsorát a Spektrum tévén, bevallom nem nyűgözött le. Persze én Jamie Oliver lendületességét vártam volna, ehhez képest ez a pasi végtelenül nyugodt, csöndes, halk szavú embernek tűnik, nem is tudom, hogyan vezethet el egy konyhát (pedig több is van neki). Azután jött az új sorozata, melyben már nem otthon főzött, hanem keresztül-kasul bejárta Ausztráliát, és ahányszor csak belebotlottam az ismétlésekbe (immáron a Tv Paprikán is), egyre jobban megkedveltem.
Amikor megtudtam, hogy nálunk is megjelenik az egyik könyve, rögtön fel is írtam a kívánságlistámra, azután a Mikulás volt oly kedves, meglepett vele. Első lapozásra is rögtön feltűnt, hogy mennyire használható, házias receptek vannak benne, a hátsó borítón azután meg is találtam a magyarázatot: „Otthon, nálunk a konyhában tanultam főzni, ezért egyszerűek és ösztönösek az ételeim.”. Igaz, hogy Ausztrália egy másik féltekén fekszik, mégis a legtöbb felhasznált alapanyag beszerzése itthon sem ördöngösség. Nekem ugyan kicsit sok a tengeri kütyüs recept, de mint tudjuk nekem az 1 is sok, viszont ahhoz képest, hogy szigetországi pasi, igazán nem esett túlzásba. A receptekhez csodás fotók is társulnak, éhesen nem is ajánlott belenézni. Sőt neki elhittem, hogy a sárgaborsó leves is ehető – naná, hogy rántás nélkül!

Tovább »
- Írta: chilii&csoki
- Hozzászólások: 14
Címkék: kenyér, pékség, recept, süti
2010-11-09 15:48:50
Ez a gazdag, sötét színű gyümölcskenyér annyira jól sikerült, hogy nekem alig jutott belőle. Pedig a recept előírásai szerint két kis formában sütöttem meg, igaz nincs két 18 cm átmérőjű kerek formám, így lett egy kis kerek és egy kis szögletes gyümölcskenyerem. Az egyiket anyukámnál helyeztem el, a másikat a páromnál, mit mondjak, kecskékre a káposztát tipikus esete. Ebben a süteményben a gyümölcs és a tészta aránya majdnem egy az egyhez, nagyon gyümölcsös. Elvileg légmentesen becsomagolva 3 hónapig is elállna, na de itt három napot sem élt túl. Béke morzsáira.

Tovább »
- Írta: chilii&csoki
- Hozzászólások: 7
Címkék: karácsony, pékség, recept, süti
2010-10-25 20:58:52
Kugelhopf á l’alsacienne, vagyis Elzászi kuglóf. Mostanában kuglófos hangulatom van. Néha elkap a nosztalgia, és ilyenkor kuglófok sülnek szépen sorban. Ez különösen finom volt, jó dús kelt tészta mazsolával. Kár, hogy elfogyott. Ennél a kuglófnál a formát szeletelt mandulával hintettem be, ami jól mutat a kész süteményen.

Tovább »
- Írta: chilii&csoki
- Hozzászólások: 9
Címkék: pékség, recept, süti
2010-10-11 21:25:33
Valamikor a nagyapám kertjében állt egy fügefa. Vagy inkább bokor. Sajnos azonban itt észak-magyarországon nem érik be a füge. Télen csúnyán elfagy, tavasszal későn indul be, és így ősszel nincs termés, ezért aztán sokáig nem is találkoztam friss fügével. Ha mégis, akkor meg olyan drága volt, hogy süteményre nem is gondolhattam. Most azonban a véletlen utamba sodort fél kiló friss fügét, amiről azonnal tudtam, hogy ebben a régóta kiszemelt receptben fogja végezni.
Natúr görög joghurt nincs minden sarki közértben, de ez nem lehet akadály, ha már egyszer van fügénk! Kb. fél liter sima joghurtot (teljesítési segédem finom joghurtot készít házilag) sűrű szövésű textilen keresztül lecsöpögtettem és már kész is volt a sűrű, krémes görög joghurt.

Tovább »
- Írta: chilii&csoki
- Hozzászólások: 7
Címkék: recept, süti
2010-10-05 21:40:40
Ha már az egész gasztroblog szféra céklalázban ég, én sem maradhattam ki. Első idei céklás receptem rendhagyó módon egy desszert. Egyszer láttam a Tv Paprika egyik műsorában egy hasonló receptet, ami elsőre meghökkentő, de jobban belegondolva, ha létezik répatorta, cukkínis, sütőtökös sütemény, akkor miért épp céklásat ne lehetne sütni. Egyébként én elárulom, ha nem áruljuk el előre, hogy cékla van benne, senki sem fog rájönni. Érdekes módon ez a sütemény másnap még finomabb volt, mint frissen. Egy kis vajjal remek vasárnapi reggeli lett belőle.

Tovább »
- Írta: chilii&csoki
- Hozzászólások: 15
Címkék: csokoládé, recept, süti
2010-09-27 20:50:50
Még az előző pénteken vettem egy kiló szilvát a piacon, ami végül ott landolt a hűtőszekrény fiókjában. Az igazság az, hogy nem jól választottam, elég éretlen szilvát sikerült kifognom. Szidom én folyton a piaci kereskedőket, de be kell látnom, a kereskedő csak azt viheti piacra, amit a termelő elad neki, és ha a termelő éretlenül szedte le a szilvát, akkor nekem kellene jobban odafigyelnem, csak sajnos a piacon nálunk nem lehet megfogni, megvizsgálni a portékát. Valamit azonban kezdenem kellett a szilvával, szétnéztem hát a régi újságjaim között és kiválasztottam két egyszerű receptet, majd megkértem az öcsémet, hogy bökjön rá valamelyikre. Ő ezt a diós sütit választotta. Egyszerű kevert tészta, a hozzávalókat a tejfölös pohárral kell kimérni, gyorsan összekeverni és már mehet is a sütőbe, még a robotgépet se kell elővennie annak, akinek darált diója van kéznél. Mondjuk nekem nem volt, így 5 perccel tovább tartott a művelet.

Tovább »
- Írta: chilii&csoki
- Hozzászólások: 10
Címkék: recept, süti
2010-09-26 11:08:14
Vége felé közeleg az őszibarack szezonja, de hála a széles fajtaválasztéknak, még most is érik barack, úgyhogy még nincs késő feltenni az idei nyár egyik legkedvesebb süteményét, az őszibarackos rétest. Gyors, nincs vele sok macera, és nagyon finom. Volt egy megérzésem, arról, hogy az amaretti keksz jól fog passzolni hozzá, és igen! Annak érdekében, hogy a gyümölcs ne áztassa el a rétestésztát, kell valami, ami felissza gyümölcs levét. Ehhez gyakran használnak zsemlemorzsát, de arra gondoltam, hogy kipróbálok valami mást. A mandulás keksz nagyszerűen illett az őszibarackoz, és sejtésem szerint szilvás réteshez is passzol, de az idén már nem lesz több szilvánk.

Tovább »
- Írta: chilii&csoki
- Hozzászólások: 14
Címkék: recept, süti
2010-08-24 21:20:38
Nincs mit ragozni rajta, valami isteni volt. Azért a szilvaárusokkal nem árt vigyázni, sok helyen éretlenül szedik le a szilvát a termelők, a nagyobb haszon reményében, pedig a szilva nem utóérő gyümölcs. Ha a piacon nem engednek válogatni, keressünk másik standot, vagy ültessünk szilvafát!

Tovább »
- Írta: chilii&csoki
- Hozzászólások: 4
Címkék: felfújt, recept, süti
2010-05-30 21:55:15
Régóta nézegetem már a különféle sajttorta recepteket, de eddig a sajtkrém ára elriasztott a kipróbálástól, mert ugye a legtöbb recept a klasszikus Philadelphia sajtkrémet ajánlja, ami a szükséges mennyiségben szinte megfizethetetlen. A magam részéről egy alapvető hozzávalót nem helyettesítek, inkább lemondok a projektről (pl. soha az életben nem vetemednék arra, hogy vajkrémből csináljak tiramisut, inkább ne egyek soha), nemrég azonban azt olvastam valahol, hogy az Aldiban van egy egész jó minőségű sajtkrém, megfizethető áron. Már csak el kellett zarándokolnom érte a város legszélére. A tipp bevált, köszönet érte bárkitől is származott, a 200 g-os doboz 215.-Ft volt ha jól emlékszem, és a torta nagyon jól sikerült, morzsa sem maradt belőle.
Tovább »
- Írta: chilii&csoki
- Hozzászólások: 11
Címkék: pékség, recept, süti
2010-04-01 09:02:18
Már a karácsonyfa alatt tudtam, hogy ezt a tortát meg kell sütnöm. Volt is egy csomag szilva még a fagyasztóban, de azt váratlanul begombócolták, ezért egy időre le kellett mondanom a szilvatortáról. Azután rábukkantam azokra a kerek, kemény húsú szilvákra amiket ilyentájt importálnak a világ túlsó feléről. A recept szerint 1 kiló szilva kellene, és a feléből lekvárt kell főzni, de tekintve, hogy ősszel isteni szilvalekvárt főztek a teljesítési segédeim, arra gondoltam, hogy nem veszek csak fél kiló szilvát, és a töltelékhez a lekvárt fogom használni.
Hozzá is láttam, de rögtön az elején elakadtam, mert a fordítás, finoman szólva is pontatlan. Úgy kezdődik, hogy diónyi vaj, 1 adag édes piskótatészta (lásd a 352. oldalt)… A felett, hogy már a fényképen is jól látszik, hogy itt nem piskótatésztára van szükség, hanem omlós tésztára, most nagyvonalúan szemet hunynék, mert nem ez itt a legnagyobb baki! Ugyanis amint ellapozok az ominózus 352. oldalra, ott a „hagyományos édes omlós tészta” receptjét találom, tehát az előbbi következtetésem helytálló. Viszont amit nem értek, hogy mennyi az egy adag??? Mert a megadott mennyiségből 1 kg-nál is több tészta lesz, ami nyilvánvalóan sok egy piteformához. Őszintén megvallom, én végül a már bevált Pierre Hermé féle omlós tésztát választottam.
A töltelék mennyiségét is korrigáltam, figyelemmel arra a körülményre, hogy az én kivehető aljú piteformám kisebb, mint a receptben megadott. Mindezen nehézségek azonban rögvest a feledés homályába merülnek, amint az ember megkóstolja az első falatot.

Tovább »
- Írta: chilii&csoki
- Hozzászólások: 13
Címkék: jamie_oliver, pékség, recept, süti
2010-02-21 11:58:49
Gyerekkoromban sokszor ettem rizsfelfújtat. Szerettem is, bár a pudingporból készült „öntet” nem volt a kedvencem, ahogy szörppel nyakonöntés sem, én inkább magában ettem a finom sült rizst. Talán újra divatba jött ez az édesség, nem tudom, de egyre másra találkozom receptekkel, csak mostanában valahogy nem felfújtnak hívják, hanem rizspudingnak vagy rizstortának, sült rizsnek. Ez a mostani is torta néven futott a Nagy Süteménykönyvben, amit a karácsonyfa alatt találtam.

Tovább »
- Írta: chilii&csoki
- Hozzászólások: 13
Címkék: recept, süti
2009-12-20 15:15:22
Eredetileg nem is akartam feltenni a blogba, annyi helyen szerepel már a neten ez a recept, de egyrészt mást nem csináltam a hétvégén, másrészt annyira finom, hogy mire áttöltöttem a fényképeket a gépre, a fotómodellek el is tűntek, zserbógolyót hát mindenkinek! Hólapátolás után különösen jól esik!

Tovább »
- Írta: chilii&csoki
- Hozzászólások: 25
Címkék: csokoládé, recept, süti
2009-12-09 20:59:07
Adhattam volna fellengzősebb nevet is ennek a tortának (meg is érdemelné egyébként), mondjuk Créme de cassis torta, de én már csak ilyen földhözragadt vagyok. Jó ez nekem ilyen eccerűen is, a belbecs itt a lényeg. Nagyon nem is ragoznám, ezt kóstolni kell. Egy érdekes dolgot emelnék csak ki, hátha ez a tipp jól jön majd másnak is. Kaptam az öcsémtől egy flakon formaleválasztót. Igaz nem most, és használtam is már, de most mondott egy új trükköt. A tortaformát kifújtam a sprével, majd beszórtam nagyon finom szemű kristálycukorral (nádcukorral). Ettől a sütemény felülete kicsit érdesebb lesz, és nem csúszik le róla olyan könnyen a csokoládé bevonat.

Tovább »
- Írta: chilii&csoki
- Hozzászólások: 5
Címkék: csokoládé, recept, süti
2009-11-27 20:45:16
Ez a recept az egyik legrégebbi a családi almáriumban, mióta az eszemet tudom imádom. Nem is értem, hogy maradt ki eddig innen, hacsak úgy nem, hogy általában nem én készítem, idegen tollakkal meg ugye mégsem, de nemrégiben teljesítési segédkeztem.

Tovább »
- Írta: chilii&csoki
- Hozzászólások: 17
Címkék: recept, süti
2009-11-23 19:18:04
Még a nyáron kaptam Pirostól egy üvegcse medvehagyma pestot. Gondosan elhelyeztem a hűtőszekrényben, aztán kicsit megfeledkeztem róla. Néha ugyan bevillant, hogy kezdeni kellene vele valamit, de ami késik jó helyen van! Néhány hete beszélgettünk az index spektrumos topicjában a Duna tévé Ízőrzők című műsoráról, és a benne szereplő medvehagymás pogácsáról. Akkor már körvonalazódott is az én pestom felhasználási területe. Az Ízőrzőket egyébként szívből ajánlom mindenkinek, a műsor receptjei pedig a neten is megtalálhatók. Én végül elsőre TTAMAS kolléga receptjét próbáltam ki a topicból, legközelebb jön a tévés recept.

Tovább »
- Írta: chilii&csoki
- Hozzászólások: 7
Címkék: pékség, recept, süti
2009-10-19 20:21:45
Az elmúlt héten minden átmenet nélkül ránk tört a tél. Semmi langyos ősz, hanem csak úgy zsupsz bele, fagyott, havazott. Nem tudtam tovább halogatni a szokásos őszi ruha átpakolást, péntekre tehát szabaddá tettem magam. Korán keltem, megittam a tejes kávémat, majd hozzáláttam birodalmam por és póktalanításának, valamint a ruhatár átrendezésének. Bár hamarabb végeztem, mint számítottam, de annyira kimerített a bútortologatás, hogy az előzetesen tervezett kelt tészta helyett csak ezt a muffint sikerült produkálnom. Tudom nem nagy teljesítmény, de finom lett, annyira, hogy nekem nem is maradt több, csak ez a kettő.

Tovább »
- Írta: chilii&csoki
- Hozzászólások: 6
Címkék: muffin, recept, süti
2009-06-09 09:26:50
Ember tervez, a természet végez. Nagy örömmel tapasztaltam, hogy a Lidl üzlet polcain már a ricotta is ott sorakozik. Vettem is gyorsan két dobozzal, hogy most aztán a hétvégén jól leszedem a kertben a spenótot, és milyen isteni tészta lesz belőlük. No de mire tervemet megvalósíthattam volna, sajnos a spenót gonosz módon felmagzott, a ricotta szavatossági ideje vészesen lejárni látszott, így hát gyorsan valami mentőövet kellett találnom. Készült is két sütemény, egy ricottás-cseresznyés muffin és ez a ricottás-cseresznyés csiga. Ez utóbbi roppant stílusos szerintem, tekintve, hogy a tészta receptje Cserkétől való, így mi más is kerülhetett volna bele, mint cseresznye. (arról nem beszélve, hogy a természet tréfájaként egyszerre érik a korai és a késői cseresznyénk, így mindenbe cseresznyét teszek)

Hozzávalók: 2 tojás sárgája, 250 g ricotta, 400 g liszt, 4 evőkanál nádcukor, 1 citrom reszelt héja, 1 csomag szárított élesztő (7g), kb. 1 és 1/2 dl tej, 1 teáskanál vanília kivonat, valamint kb. 500 g kimagozott, félbevágott ropogós cseresznye, 100 g puha vaj, 2 evőkanál nádcukor.
Ügymenet: a tészta hozzávalóit kimértem, beletettem a dagasztógép táljába és a gép kb. 10 perc alatt ruganyos, nem túl lágy tésztává dolgozta az összetevőket. Nekem még felvett kb. 2-3 evőkanálnyi lisztet. Letakarva langyos helyen duplájára kelesztettem a tésztát (ez úgy egy óra). Közben előkészítettem a cseresznyét.
A megkelt tésztát lisztezett deszkára borítottam, picit átdolgoztam, majd téglalap alakúra nyújtottam. Rákentem a puha vajat, megszórtam a cukorral, elrendeztem rajta a cseresznyét, és a hosszabbik oldala mentén feltekerem. Némi méricskélés után 9 darabra vágtam és egy 26 cm-es, kapcsos tortaformába rendeztem őket. Még fél órát pihentettem, majd betettem az előmelegített 190 C fokos sütőbe úgy 40 percre.
Köszi Cserke!
Tovább »
- Írta: chilii&csoki
- Hozzászólások: 9
Címkék: olasz_konyha, pékség, recept, süti
2009-05-29 11:01:58
Amióta felfedeztem ezt a kertemben rejlő kincset, minden évben kipróbálok belőle valami újat. Ezúttal erre az egyszerű de nagyon finom süteményre került sor, ami inkább kevert tészta, mint piskóta, de mit tegyünk, a 101 torta és finomság című könyvecskében ezen a néven szerepel. Elsőre kicsit soknak tűnt a szükséges cukor, de sajnos a rebarbara megkíván ennyit.

Tovább »
- Írta: chilii&csoki
- Hozzászólások: 2
Címkék: pékség, recept, süti
2009-05-05 10:09:43
Az úgy volt, hogy valamilyen fatális tévedés folytán a naptáras Gergely pápa úgy rendezte, hogy az idén a születésnapon hétközbe esett. Nem elég, hogy már megszámolni sem bírom éveim számát, még ez is. Születésnapi depressziótól vezérelve betértem a sarki cukiba, hogy süteménybe fojtsam bánatom ebédidőben. Persze pont ilyenkor nincs a kedvenc tortám, így tovább nézelődtem, és megakadt a szemem a Rákóczi túróson. Vagy inkább fennakadt az előtte ácsingózó 290.-Ft-os ártáblán. Arra jutottam, hogy inkább sütök magamnak, hétvégén.
És lőn, csak eljött a hétvége, kicsit hosszabb is volt, Rákóczi túrós is lett. Nekem nem lévén igazán magyaros szakácskönyvem (eddig, de most már van), leemeltem jóanyám polcáról Gundel Károly Kis magyar szakácskönyvét. Ebből mindjárt fontos ismeretekre tettem szert, miszerint is a Rákóczi túrós lepény Rákóczi János szakácsművészről kapta a nevét (ugye milyen szép, hogy szakácsművész?). Rákóczi János volt annak idején Gundel Károly Gellért-szállóbeli éttermének konyhafőnöke, és ez az én egyik kedvenc süteményem az ő kreációja. Így hát az alábbi recept az eredeti, egyetlen és igazi Rákóczi túrós lepény receptje.
Azért volt gondom vele, pl.: hogy szerintem kevés a liszt, vagy sok a tejföl, de az hogy „gyúródeszkán összegyúrjuk” az költői túlzás, egy tálban villával összegabalyítottam aztán gyorsan belöktem a hűtőbe. A másik problémám, hogy szvsz a késhegynyi szódabikarbóna és az egy csomag sütőpor nem azonos mértékegységek, végül egy teáskanál sütőport szavaztam meg, de az is lehet, hogy a mesternek nagy kése volt. És végezetül lehet, hogy nekem nincs elég önbizalmam, az is lehet, hogy túlságosan elkényelmesedtem, de én jobb szeretem, ha oda van írva, hogy hány fokon, mennyi ideig kell sütni a süteményt! A betesszük a sütőbe és megsütjük nekem elég sovány instrukciónak tűnik!

Tovább »
- Írta: chilii&csoki
- Hozzászólások: 4
Címkék: recept, süti
2009-04-06 21:28:52
Azt kell mondjam, hogy régóta nem sikerült már ilyen szépen süteményem, mint ez a mákos. Még valamikor karácsony előtt vettem egy újságot, telis-teli szebbnél szebb fotókkal, ígéretes receptekkel, de igazából ennek a sütinek a képe csavarta el a fejem annyira, hogy majd nyolcszáz forintot adtam a ki a lapért.
Azután telt múlt az idő, karácsonykor a szokásos mákos bejglit nem lehet kihagyni, és még egy mákos túlzás lett volna, de most elérkezettnek láttam az időt, hogy mesüssem! Alaposabb tanulmányozást követően felfedeztem egy pontatlanságot, ugyanis nehezen tudtam eldönteni, hogy a szükséges 7 darab tojásból mennyi a megmaradt tojások száma, amiket a töltelékbe kellene tenni, mivel nem jelölték meg pontosan, hogy hány darab kell a tésztába. Gondoltam egy merészet és írtam egy emailt a szerkesztőségnek, és láss csodát villámgyors választ is kaptam, 1 db a tésztába, 6 db a töltelékbe. Egy 35x40-es tepsibe, ami némi méricskélés, és egy újabb fotóra pillantást követően óriási mennyiségnek tűnt, úgyhogy végül arra jutottam, hogy ebből a sütiből 4 főre elég egy fél adag. (Persze aki vendégeket vár, az süsse meg nyugodtan az egész adagot, nem fog rászáradni azt garantálom!) Ezután már csak a fél darab tojás okozott gondot, de valamelyik tyúkunk mostanában XS-es méretű tojásokat produkált, úgyhogy ez a probléma is megoldódott.

Tovább »
- Írta: chilii&csoki
- Hozzászólások: 15
Címkék: csokoládé, recept, süti
2009-03-25 15:42:20
Ez már megint egy Eszter féle klón kenyér, kisebb változtatásokkal. A legfontosabb, hogy rozsliszt is került bele és persze a finom, enyhén megpirított dió darabkák. Nagyon szeretem a diós kenyereket! Sajthoz a legfinomabbak, de azért a kacsazsírban lesütött/eltett kacsamájhoz is remekül passzolt.

Tovább »
- Írta: chilii&csoki
- Hozzászólások: 9
Címkék: kenyér, kovász, pékség, recept, süti
2009-03-17 11:08:48
Hihetetlen megnyugvás számomra, hogy léteznek banánkenyerek! Így tuti biztos, hogy egyetlen banán sem vész kárba a konyhámban. Manapság ugyanis szemérmetlenül felment az ára! Ha véletlenül akciós banán jön szembe, hajlamos vagyok többet venni a kelleténél, aztán ha megbarnulnak, már nem olyan kívánatosak.
Többfélét is kipróbáltam már, de azt hiszem ez a legnyerőbb, tekintve, hogy teljes kiőrlésű liszttel és mézzel készül, még lelkiismeret-furdalást sem kell éreznem.

Tovább »
- Írta: chilii&csoki
- Hozzászólások: 0
Címkék: kenyér, pékség, recept, süti
2009-03-17 10:45:20
Jó el vagyok maradva, de csak a munkára tudnék hivatkozni, az meg senkit sem érdekel. Pedig még a legutóbbi magos VKF-re is készültem, megsütöttem ezt a fantasztikus palacsintát, ami majd húsz éve szerepel a repertoáromon, de megírni nem maradt időm. Azt kell tudni róla, hogy isteni, és bár eredetileg mandulával készül, dióval is működik. Ki-ki ízlése, lehetősége és pénztárcája függvényében választhat, nálunk dió terem a kertben, így nekem többnyire ez a kézenfekvőbb megoldás.

Tovább »
- Írta: chilii&csoki
- Hozzászólások: 10
Címkék: palacsinta, recept, süti
2009-02-19 09:32:34
2006-ban elég sok hó esett, és volt mit lapátolni. Akkor próbáltam ki először ezt a kuglófot. Alapvetően kedvelem a hólapátolás nevű szabadtéri tevékenységet, nem szoktam kifogásokat keresve kibújni a feladat alól ha otthon vagyok. Egy dolgot nem szeretek csak, a letaposott, lefagyott jeges havat feltörni. Én a friss havat szeretem lapátolni. Ezt a süteményt pedig gyorsan ki lehet keverni, és mire az egész lépcsősorról ellapátolom a havat a kapuig, pont megsül. A finom fűszerektől és a méztől igazán téli, havas, hólapátolós hangulata van, az illata pedig belengi az egész házat. Érdemes valamilyen erős zamatú mézet használni hozzá.
Tovább »
- Írta: chilii&csoki
- Hozzászólások: 10
Címkék: pékség, recept, süti
2009-02-12 09:10:29
Időtlen idők óta terveztem már kovászos kenyér sütését, de valahogy eddig sosem álltak megfelelően a csillagok a projekt felett. Eddig!
Mert nemrég nálam is csengetett a postás, és Lorien szíves közreműködésével hozzám is megérkezett a franszia élesztő. Először ugyan a gépben teszteltem a csodaszert, de egyúttal nekiláttam a kovász elkészítésének is. Szorgalmasan olvastam a Szakácsok könyvének ide vonatkozó fejezetét, valamint telefonos segítséget is igénybe vettem a siker érdekében.
Egy hét eltelte után nekiláttam megsütni első, tisztán kovásszal készülő kenyeremet. A receptet a már említett Szakácsok könyvében találtam. Az igazat megvallva tényleg nagyon kellemes állagú, nagyon finom kenyér készült ily módon, de a feladat olyan időigényesnek bizonyult, hogy mostanában nem sűrűn fog újból terítékre kerülni.

Tovább »
- Írta: chilii&csoki
- Hozzászólások: 11
Címkék: kenyér, kovász, pékség, recept, süti
2009-02-03 09:58:24
Megint egy rém eccerű süti. Vasárnap sűrű pelyhekben esett a hó, így arra gondoltam, hogy milyen jól fog esni ez a fűszeres, datolyás, igazi téli süti, amikor majd a kutyasétáltatásból hazaérek.
Mellesleg elárulná nekem valaki hozzáértő, hogy az a piszok dög miért csak akkor viselkedik jól, ha kettesben vagyunk? Ha ott az apja is, a zuram, akkor miért nem bír visszajönni az első szóra??? Szerintem direkt éget! Pedig már megfenyegettem, hogy vagy viselkedik, vagy megy a bentlakásos kutyaiskolába!

Tovább »
- Írta: chilii&csoki
- Hozzászólások: 5
Címkék: pékség, recept, süti
2009-01-21 11:55:00
Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy Édes utazások című sorozat a Spektrum tévén, de erről egyszer korábban már megemlékeztem. Több receptet is őrzök a műsorból, ezek közül való ez a finom és roppant ecccerűűű sütemény. Ha jól emlékszem a sztori valami olyasmi volt, hogy réges régen Hollandia fűszer nagyhatalom volt, és ezért ezt a sütit sok finom fűszerrel ízesítette a hölgy.

Tovább »
- Írta: chilii&csoki
- Hozzászólások: 2
Címkék: pékség, recept, süti
2009-01-20 09:29:21
Egyszerűen muszáj volt kipróbálnom Eszter vulkanikus kenyerét! Először is, mert amióta a kenyérsütőgép és én szerelembe estünk, azóta kissé elhanyagoltam a sütőben sült kenyér témát. Másodszor pedig a sajt és a kukorica mind, mind kedvenceim, így éreztem, hogy ebből csak jó sülhet ki.
Nem sokat módosítottam az eredeti recepten, csupán annyit, hogy az én „csésze szettem” 250 ml-es, illetve, hogy a kukorica és a paprika egy részét beledagasztottam a tésztába, továbbá, hogy valamivel kevesebb csípős paprikát használtam. Szeretem ugyan az erőset, de nekem bőven elég, ha egyszer csíp! Ja és most látom csak, hogy Eszter kukoricalisztet használt, én valamiért azonnal a polentának valót emeltem le a polcról, ártani nem ártott az biztos!

Tovább »
- Írta: chilii&csoki
- Hozzászólások: 0
Címkék: chili, kenyér, pékség, recept, süti
2009-01-12 17:00:00
Mi január 3-án már meg is főztük az idei első bográcsgulyást! Egy nagyon kellemes napot tölthettünk vendéglátóinknál, egy hangulatos Hernád-parti (leendő) kajakos kempingben. Igaz most nem én voltam a projektvezető, ezúttal csak az ötlet származott tőlem (vagy legalább részben tőlem).
Havon bográcsolni tök jó, pláne ha szépen süt a nap, és némi alkohol szervezetbe juttatásával a hideg is rögtön elviselhetőbbé válik. A lényeg, hogy kedvenc marhapörköltemmel ellentétben a levest nem kell folyamatosan őrizni, így időnként be lehet húzódni a kályha mellé, sőt, lehet sétálni is a folyóparton, meg őzikéket is lehet lesni.

Tovább »
- Írta: chilii&csoki
- Hozzászólások: 14
Címkék: olasz_konyha, recept, süti
2009-01-09 10:32:57
Folyt.köv. A szilveszter nálunk hagyományosan csendes rendezvény, nem vagyunk azok a bulizós fajták. Az utóbbi években elszaporodott robbantgatásokat meg egyenesen gyűlölöm, a kutyákra gyakorolt hatását pedig mindenki megláthatja a hozzá legközelebb eső menhelyen!
Hiába szervez a város szabadtéri bulit, a közelébe sem merek menni. Két éve egy barom viccesnek találta, hogy pezsgősüvegben robbantsa fel a petárdáit, mindezt közvetlenül mellettünk. Szerencsére időben észrevettük és nekünk nem esett bajunk. Így hát számunkra marad a tollasbál.
Szilveszterkor általában még tartanak a karácsonyi édesség készletek, vagy jobb esetben már elfogytak, minden esetre nagyon már senki sem kívánja őket. Ezért azután szilveszterre nálunk csak sós dolgok készülnek. Az idén kipróbáltam egy újdonságot, és teljesítési segédemmel sütöttünk egy kis sós perecet is. Ez utóbbi már szerepel a blogban. Napokig friss, ropogós marad és abszolút addiktív.

Tovább »
- Írta: chilii&csoki
- Hozzászólások: 0
Címkék: pékség, recept, süti
További suti bejegyzések a Blogteren